kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Nyárra lehet kollektív szerződés a közoktatásban

Jó esély van arra, hogy a nyár folyamán megszülessen az ágazati kollektív szerződés - mondta Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár, miután öt érdekvédelmi pedagógusszervezettel tárgyalt szerdán a fővárosban.

Az ágazati kollektív szerződés ügyében kérték a szakszervezetek javaslatait, és jó esély van arra, hogy ezeket áprilisban megkapják, és a nyáron meg tudják kötni a megállapodást - fejtette ki a köznevelési államtitkár. Megjegyezte: ismeretei szerint ilyen jellegű dokumentum szakszervezetek és ágazatok között más területen nem született, és nagy reményeket fűznek hozzá.


Heti 32 óra munkaidő


Hoffmann Rózsa kitért a heti 32 óra kötött munkaidő kérdésére is, mint mondta, ezt az időt pedagógiai munkával kell eltölteniük a pedagógusoknak, és abba sok minden besorolható, még az órára való készülés is. Az a fő cél, hogy minél több időt a gyerekekkel töltsenek el a pedagógusok, mert erre van szüksége a társadalomnak - mutatott rá.


Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az MTI kérdésére azt mondta: április 30-ig elkészül a foglalkoztatással összefüggő kormányrendelet, amely tartalmazza majd Megerősítette, hogy a kollektív szerződés első, nyers változatát a szakszervezetek készítik majd el, és hozzátette: eddig ennek megkötését az tette lehetetlenné, hogy 2600 intézményfenntartó önkormányzat volt (MTI).


2013. március 21.


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk