kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Kinek adna jutalmat? - egy felsővezetői tréningjáték tanulságai

Az elmúlt években sokat alkalmaztam vállalati felsővezetők körében azt a sajátfejlesztésű tréningjátékot, mely lényege, hogy egy elképzelt szervezetben hat fiktív kollega között a résztvevőknek szét kell osztaniuk ötmillió forintnyi bónuszt. A tréningjáték azonban nem csak az érvelési stratégiákra mutatott rá, hanem egy másik fontos dimenzióra is. Ligeti György, szervezetfejlesztő írása.

A döntések legtöbbször érzelmi alapúak, a tények számítanak ugyan, de csak másodlagosak. Így a jutalomelosztás terén is döntő a meggyőzés, az érvelés. Ezt látszik rendre igazolni ez a gyakorlat is. Bár a tréningen résztvevő felsővezetők vitában, küzdelemben edződött emberek, mégis különböző sikerrel tudják keresztülvinni akaratukat a csoporton. A tréning során igyekszünk matematizálni is az eredményeket, mondhatjuk azt az illúziót keltjük a résztvevőkben, hogy érvelési hatékonyságuk mérhető.

1. ábra egy jellemzően kitöltött táblázat


A játék első szakaszában minden résztvevőnek egyénileg kell elosztania a jutalom összegét a hat fiktív munkavállaló között, miután elolvasták a hat emberről szóló jellemzést. A második szakaszban zajlik a plenáris vita, mely lehetőséget arra, hogy feltárjuk, hogyan gondolkodnak a vezetők a jutalom elosztása mögötti elvekről. Általános tapasztalat, hogy a megadott összeg elosztásából indulnak ki, nem pedig a szervezet stratégiájából. A fiktív szereplők leírása kivétel nélkül tartalmaz úgynevezett pozitív és negatív elemeket. A tréning egyik eredménye szokott lenni, hogy a részvevők felismerik azt, hogy nincsen önmagában véve pozitív vagy negatív tulajdonság, hanem a különböző magatartásmódok csak egy szélesebb keretbe illesztve nyerik el jelentésüket. Weöres Sándor ezt így fogalmazza meg: „a trágya a szoba közepén mocsok, a gabonaföldön éltető erő. Így van mindennel, ami tisztának vagy mocskosnak tűnik; semmi sem önmagában jó vagy rossz, csak a helyzete szerint."

Egy példa: a jutalmazandó kollegák között szerepel Danyi Dániel, aki „két éve van a cégnél, mindegyik negyedéves kvótáját túlteljesítette. Csak a lényeggel törődik, a részletekkel nem, amivel olykor plusz munkát okoz másoknak.” Hatalmas vita kerekedik, hogy magas vagy alacsony jutalmat kapjon-e Dániel. Ez a vita segít a vezetőknek kialakítani közös álláspontjukat a prioritások tekintetében. A trénereknek pedig segít rámutatni a szervezeten belüli diskurzus fontosságára. Fényt derít azonban arra, hogy milyen nézetkülönbségek élnek a csoporton belül: van olyan vezető, aki bár nagyra értékeli az egyéni teljesítményt, sőt a kvóták túlteljesítését, de látja, hogy ez azon az áron történik, hogy a fiktív Dániel nehéz helyzetbe hozza a kollegáját, ami ráadásul költséget jelent a cég számára.

A szituációt úgy építettük fel, hogy a kitalált kollegák között legyen aki a magas teljesítmény, aki a munkahelyi közérzet, illetve aki a belső rend és tervezettség, illetve a kreativitás zászlóvivője - igyekeztünk a Quinn-modell belső struktúráját leképezni a szituációban. A tréningfeladat tehát nem foglal állást az itt felsorolt szervezeti értékek között, éppen ezáltal sarkallja a résztvevőket arra, hogy ezt az állásfoglalást megtegyék. Felszínre hozza annak a veszélyeit, hogyha nincsen konszenzus a szervezeten belül a legfontosabb értékek tekintetében, vagy hiányzik a prioritási sorrend.

A tréningjáték leírását abból a megfontolásból mellékeljük, hogy az inspirálja a kollegákat további tréningeszközök kitalálására, felhasználása megkötés nélküli. Bízunk abban, hogy kritika nélküli senki nem veszi elő a saját tréningjén, sokkal inkább továbbgondolja és ügyfelei számára személyre szabja azt.

Ligeti György (szervezetfejlesztő)
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mire figyeljünk a külföldi vendégmunkások beillesztésénél?

A harmadik országbeli munkavállalók beillesztése, a kulturális különbözőségek kezelése, kihívásokkal teli folyamat lehet. Hódosi Zoltán két... Teljes cikk

Az üzleti gondolkodás fejlesztése a HR-ben

Az HR és az üzleti gondolkodás összekapcsolása kiemelkedő fontosságú a vállalatok sikere szempontjából. A humán erőforrás szakembernek ugyanakkor... Teljes cikk

Net-Coach ösztöndíjas felnőttképzést indít tavasztól az NMHH

Új felnőttképzési program indul tavasztól a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) együttműködésében. Teljes cikk