Megjelent: 5 éve

Félsiker a finn alapjövedelem

Pénteken tette közzé a finn kormány az alapjövedelemről szóló kétéves kísérlet első, 2017-es évének eredményeit. Mint írták, az alapjövedelem biztosítása nem járult hozzá a résztvevők foglalkoztatásának növekedéséhez, ugyanakkor azok, akik feltétlel nélkül kaptak pénzt az államtól, jobban érezték magukat a kísérlet végére, mint a kontrollcsoportban résztvevők - írta a 444.hu.

Megjöttek az első eredmények arról, hogy hogyan alakult a finn általános alapjövedelem bevezetése után a munkaerőpiac - írta a 444.hu.

A skandináv országban véletlenszerűen kisorsoltak 2000 munkanélkülit, akik 2 éven keresztül 560 eurós (kb. 180 ezer forint) alapjövedelmet kaptak. Ez az összeg a magyarországinál magasabb árszínvonalú Finnországban egyáltalán nem számít soknak, viszont az ezen felül keresett jövedelmüket megtarthatták a résztvevők, szemben a munkanélküli segélyekkel.

A kísérlet első szakasza tavaly decemberben ért véget, Pirkko Mattila, a finn kormány szociális ügyekért is felelős minisztere pénteken ismertette az eredményeket. Mint mondta, egyelőre nem látszik mérhető változás a foglalkoztatottságban a garantált alapjövedelem miatt, viszont a kiválasztottak sokkal kiegyensúlyozottabban és boldogabban éltek, mint hagyományos munkanélküli segélyt kapó társaik - írja a Reuters.

Finnországban áprilisban választások lesznek, így valószínűleg a szociális segélyezési rendszer további átalakítása ezutánra marad, ám a kormány már régóta küzd azért, hogy csökkentse a munkanélküliséget. A garantált alapjövedelem tesztelését 2017 januárjában indították el, emellett szankciókat is bevezettek azon munkanélküliek ellen, akik annak ellenére, hogy segélyeket kaptak, nem dolgoztak és nem is kerestek állást. A finn munkanélküliség decemberben egyébként 10 éves mélypontot ért el azzal, hogy 6,6 százalékra csökkent.

Az alapjövedelmet kapó Juha esetét korábban nagyon felkapta a sajtó. Művészcsaládból származik, korábban ablakkereteket ácsolt, majd az adóhivatal árvereztette el vállalkozását, amikor “kiégéses”, depressziós tünetei miatt nem készített többé adóbevallást. Ma azonban az alapjövedelem mellett hangszereket készít, például sámándobokat, melyekért egyes rajongók több száz eurót is hajlandóak fizetni

444.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek