Megjelent: 16 éve

Negyedannyi részmunkaidős hazánkban, mint Nyugat-Európában

A régi uniós tagországokat tekintve a foglalkoztatottak 18,6 százaléka dolgozik részmunkaidőben, miközben Magyarországon még mindig csupán 4,4 százalék él e foglalkoztatási formával - közli a Világgazdaság.

images

Az alacsony részmunkaidős foglalkoztatási arány többek közt annak köszönhető, hogy az alacsony bérek következtében képtelenek nagy tömegek megélni a négyórás munka után járó keresetekből - nyilatkozta a Világgazdaságnak Deák Andrea, a Neumann International AG ügyvezető igazgatója. Pedig a részmunkaidős foglalkoztatással a munkaadók könnyebben alkalmazkodhatnának a változó piaci igényekhez, hiszen az egyes kiegészítő feladatokhoz nem kell teljes munkaidősöket felvenniük - tette hozzá.

Magyarország a foglalkoztatás terén is erősen le van maradva, mivel csupán a munkaképes korúak 57 százaléka dolgozik, több nyugati államban viszont ez az érték 70 százalék feletti. Egy nemrég megjelent tanulmány szerint például Hollandiában a foglalkoztatottak 45 százaléka dolgozik részmunkaidőben.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk