kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Motivációs levél minta: ügyfélszolgálati vezető

Ügyfélszolgálati vezetői munkakörbe jelentkezik a pályázó, amelyet a Facebookon hirdettek meg. Tippek arra nézve, hogyan érdemes megindokolni a motivációs levélben a HR vezető számára, hogy miért éppen a pályázót válassza a cég a pozícióra. A motivációs levél mintát az euCSOPORT küldte.

images

Ezen jelentkezésemmel szeretném megpályázni a Facebookon meghirdetett ügyfélszolgálati vezető pozíciót, amelyet a „Budapesti munkalehetőség” csoportban láttam meg és azonnal felkeltette érdeklődésemet.

Sokat hallottam már cégükről és a cég által képviselt példaértékű társadalmi felelősség vállalásukról, amelynek támogatásához szívesen hozzájárulnék munkámmal.

Hogy miért válasszanak engem?



Motivációs levél minta letöltése




motlev05
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Motivációs levél minta, letölthető: adatelemző

Adatelemző pozícióra készítettünk letölthető motivációs levél mintát. Motivációs levél írása estén, fontos, hogy a szöveget a meghirdetett... Teljes cikk

Motivációs levél minta, letölthető: ügyfélszolgálati munkatárs

Ügyfélszolgálati munkatárs pozícióra készítettünk motivációs levél mintát. Minden motivációs levél estén fontos, hogy a szöveget a... Teljes cikk

Motivációs levél minta, letölthető: HR asszisztens

HR asszisztens pozícióra készítettünk letölthető motivációs levél mintát. Ahogy minden hasonló esetben, fontos a szöveget a meghirdetett munkakör... Teljes cikk