kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Honnan tudja egy HR-es, hogy coachra van szükség?

Amennyiben a szervezetben akadnak olyanok, akiket minduntalan megválaszolatlan kérdések gyötörnek, vagy akik felismerték, hogy erősségeik mellett gyengéik is vannak, esetleg csak elgondolkodtak környezetük visszajelzésein, hogy harmonikusan élhessék meg munkájukat és magánéletüket, coachra szorulnak.

Többféle módon kerülhet a HR látóterébe a coaching, ennek következtében más és más fogadtatásban részesülhet a coach, illetve alakulhat a vele történő együttműködés. Egyszerű a helyzet például, ha már a vezető felvételénél tudja a humán szakember, hogy bizonyos területek fejlesztésre szorulnak. Amennyiben viszont a probléma abból fakad, hogy az illető nehezen halad az elvégzendő feladataival (pl. kiugróan magas a túlóra elszámolása, gyakran kér hétvégi munkavégzésre engedélyt), már nehezebb coach után kapaszkodni.

Akkor is megfogalmazódik a coaching iránti igény, amikor általánosságban nem jók a visszajelzések a vállalat által igénybevett tréningekről. Ilyen esetben jön jól a humán szakemberek széles látóköre, hiszen munkakörüknél fogva jobban informáltak a coachingról mint opcióról, ezért gyakori, hogy az ő ajánlásukra kerül be a szervezetbe ez a fejlesztési forma.

Amikor a vállalatnál már bevált ez a módszer, akkor gyakran előfordul, hogy a vezető saját magának kér segítséget. Ennek egyik kiváltó oka egy negatív visszajelzés, egy éves teljesítményértékelés (360 fokos értékelés is szokott meglepetéseket eredményezni), de lehet egy visszatérő, megoldásra váró probléma, rossz beidegződés vagy valamely hiányosság felismerése... Általában ez hozza a legjobb eredményt, hiszen ha a vezető maga ismeri fel fejlesztendő területeit, elszánt a változtatások útján, és nem kreál semmilyen "kiutálási" elméleteket.

A vezető nem csak magának, de valamely beosztottjának is igényelhet coachot, ha úgy látja, hogy költséghatékonyabb külső fejlesztőt bevonni a feladatba. De nem csak a költséghatékonyság szokott szempont lenni. Ma, akinek coacha van, pontosan tudja, hogy megbecsülik a cégnél, számítanak rá hosszútávon, ezért invesztálnak a fejlesztésébe, azaz ez is egyfajta motivációs eszköz a jó munkaerő megtartására, nemcsak a fizetésemelés.

Akárki is az igénylő, mindenképpen érdemes a coacheet bevonni a coach kiválasztásának folyamatába, hiszen akkor lesz igazán hatékony a fejlesztés, ha egyezik a személyiségük és jól tudnak együtt dolgozni.

Komócsin Laura
www.businesscoach.hu

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mindenki coach, aki coachol? - avagy a life coaching sötét oldala

2019 és 2022 között 54 százalékkal nőtt a life coachok száma, így ez az egyik leggyorsabban növekvő szakma az Egyesült Államokban. Népszerűsége... Teljes cikk

Milyen az igazi emberközpontú munkahely?

Bár sok cég vallja magáról, hogy emberközpontú, legyen szó, akár az ügyfelekről vagy a munkavállalókról, és valószínűleg bizonyos folyamataik... Teljes cikk

Mi leszel, ha nagy leszel? - miért céltalanok a mai fiatalok és mit tehetünk ellene?

Hogyan vált a fiatalkori céltalanság társadalmi jelenséggé és mit tehetünk ellene? Mennyiben hibás a közösségi média? Ez az cikk segíthet a... Teljes cikk