kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Kizsákmányolják az Amazonnak dolgozó futárokat

Fizetésmegvonással fenyegetik a sofőröket, akik sokszor 16 órát dolgoznak, de WC-re sem tudnak kimenni. Erről nem feltétlenül az Amazon, hanem az alvállalkozó futárcégek tehetnek.

Az Amazonnak már több mint százmillió olyan ügyfele van, aki évi 119 dollárt fizet azért, hogy további díjak nélkül árucikkek milliót vásárolhassa meg kétnapos, vagy aznapi szállítási határidővel -írja a G7.hu. A lap szerint tavaly 5 milliárd csomagot szállítottak ki a vásárlókhoz. De ennek is ára van.

A Business Insider című lapra hivatkozva azt írja a gazdasági portál, hogy a futárok kis részét alkalmazza közvetlenül az Amazon, a nagy többség alvállalkozóknál dolgozik. A lap az elmúlt nyolc hónapban 13 amerikai városban 31 csomagfutárral beszélt, akik az Amazon mellett összesen 14 alvállalkozónál dolgoztak vagy dolgoznak még most is. Sok cég nagy flottával dolgozik, de a feltételek miatt már kis tőkével és néhány furgonnal is be lehet szállni. Itt vannak a problémák.
Az együttműködés lényege, hogy az alvállalkozók az Amazontól minden nap megkapják a tervezett útvonalakat, és a futárok a szintén az Amazontól kapott mobil eszközzel naplózzák a tevékenységüket. Egy napi útvonal manapság 250-300 csomagot tartalmaz, de forgalmasabb hetekben akár 400 csomagot is ki kell juttatnia egy futárnak egyetlen nap alatt.

A futár napja pedig a következőképp néz ki: reggel fél 8-kor indul az Amazon raktárában, ahol fél 9-ig felveszi a furgont, megkapja a napi útvonaltervet, és elkezdi bepakolni a csomagokat. Fél 10-ig általában el tud indulni az Amazon eszköze által meghatározott szállítási útvonalon, és este 6-ig cirkál a városban. A nap valamikor este 6 és 9 között végződik.
Egy átlagos héten napi 11 órát dolgoznak 200 csomag kézbestése mellett. De egyes napokon nem ritka a 16 órás munkanap 400 csomag mellett. Ha a tervhez képest csúszást látnak, azonnal hívják telefonon az alvállalkozó cég vezetőit, vagyis a futár közvetlen főnökét. Ők sokszor megfenyegetik a futárokat mert rettegek attól, hogy az Amazon szerződést bont velük.
Az Amazon rendszere naponta egy 30 perces ebédidőt és két 15 perces pihenőt automatikusan betervez az útvonalba, ám ez a gyakorlatban olyan szűk, hogy már a kisebb városi dugók miatt is borulhat a teljes menetrend.

Az alvállalkozó elvileg jelezhetné az Amazonnak, hogy forgalmi okok miatt nem lesz meg a napi penzum, de ezt gyakran nem meri megtenni, inkább túlóráztatja a sofőröket, és az ezután járó munkabér kifizetését később megpróbálja elszabotálni, hiszen így ő sem kapja meg az ezért járó pénzt az Amazontól. Az egész láncot a félelem mozgatja.

Ugyanakkor van, aki a saját zsebére dolgozik. Egy flottairányító például 5-600 dollárért elintézi, hogy ne kelljen hétvégén is dolgoznia a futárnak.
Ugyanakkor az is igaz, hogy a futárok döntő része olyan iskolázatlan sofőr, aki más munkát nehezen találna, vagy ha igen, akkor nem ebben a fizetési kategóriában. Egy amazonos futár bruttó 13-15 dollárt keres óránként, ami alulról súrolja az amerikai futárfizetések átlagát, de több annál, mint amit más segédmunkával meg lehet keresni.

g7.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk