Megjelent: 8 éve

Távoznak a skandináv vállalatok, mi lesz a dolgozókkal?

Az Ericsson és a Nokia leálló gyártósora miatt bocsát el munkásokat a Jabil Tiszaújvárosban - írja a Magyar Nemzet.

images

images

A Nokia anyagi megfontolásból, költségcsökkentéstől vezérelve választja Magyarország helyett Ukrajnát, az Ericsson pedig minőségi gondok miatt telepíti hazai gyártósorát Svédországba - tudta meg a Magyar Nemzet.
Az elektronikai termékek bérgyártásával foglalkozó, 4500 főt foglalkoztató Jabil Circuit Magyarország Kft. a kormány stratégiai partnereként 2010 és 2013 között milliárdos nagyságrendű állami és uniós támogatáshoz jutott, főként munkahelyteremtéshez.

A lap szerint a magyar kormány részéről alapjaiban kérdőjelezi meg a stratégiai partnerség szükségességét és értelmét, hogy éppen ezek a cégek ne tudjanak Magyarországon együttműködni.

A lap úgy értesült, hogy két gyártósor leállása miatt 620 dolgozó elbocsátása már zajlik. Az érintettek körülbelül háromnegyed része kölcsönzött és határozott szerződéssel alkalmazott munkaerő.

A vállalat még korábban a leépítést elvileg cáfolta, gyakorlatilag mégis megerősítette, a közlemény szerint ugyanis ha visszaesik a megrendelésállomány, elkerülhetetlen a foglalkoztatottak számának csökkentése.

Magyar Nemzet
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk

Vendégmunkásokra cserélheti dolgozóit a makói Continental?

Novemberben és decemberben 25-25 munkavállalót küldenek el a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-től. Az érintettek nem ismerik az... Teljes cikk