Megjelent: 17 éve

APEH: a személyi jövedelemadó bevallásáról

Az APEH közzétette tájékoztatását a 2006. évről szóló személyi jövedelemadó bevallás és elszámolás tudnivalóiról. Ebből kiderül, hogy az egyes adótörvényeket módosító 2006. december 22-én kihirdetett rendelkezések szerint a magánszemély adózó a 2006. évi adóbevallási kötelezettségének a következők szerint tehet eleget:

- adóbevallást nyújt be, ha az adókötelezettségét önadózás útján kívánja teljesíteni, vagy ha az adóbevallás benyújtására egyébként kötelezett, vagy
- a munkáltatóhoz 2007. február 15-éig benyújtott nyilatkozatában bejelenti, hogy munkáltatói adómegállapítást kér, vagy
- a munkáltatóhoz 2007. február l5-éig benyújtott nyilatkozatában bejelenti, hogy adóhatósági adómegállapítást kér vagy
- az adóhatósághoz 2007. február 15-éig benyújtott nyilatkozatában bejelenti, hogy adóhatósági adómegállapítást kér.

0653-as személyi jövedelemadó-bevallás
A bevallás benyújtására előírt határidők az előző évhez képest nem változtak, így az
- az egyéni vállalkozóknak és az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyeknek 2007. február 15-éig
- az előző körhöz nem tartozó magánszemélyeknek 2007. május 21-éig
kell a bevallásokat benyújtaniuk.

A bevallás az egységcsomagban található borítékban 2006. május 21-éig díjmentesen postára adható.

Az a magánszemély, aki a bevallását az előírt határidőre nem nyújtja be, 2007. december 31-éig a 0653-as bevallási nyomtatvány benyújtásával pótolhatja azt. Amennyiben a magánszemély a bevallását csak 2007. december 31-ét követően pótolja, akkor a bevallás pótlásának évében rendszeresített bevalláspótló nyomtatványt kell az adóhatósághoz benyújtania.

A késedelmesen, de az adóhatóság felszólítását, ellenőrzését megelőzően benyújtott bevallás miatt az adóhatóság 100 ezer forintig terjedő mulasztási bírságot állapíthat meg, ha a magánszemély a késedelmét nem menti ki. Ha a magánszemély bármely ok miatt nem tudja a bevallását határidőre elkészíteni, akkor a késedelmét a késedelemre okot adó körülmény megszűnését követő 15 napon belül a bevallásához csatolt igazolási kérelmében kimentheti. Az igazolási kérelemben meg kell jelölni a késedelem okát, és a kérelemhez csatolni kell a késedelmet igazoló iratokat is.
A nyomtatvány az APEH honlapjáról (www.apeh.hu) is letölthető és az internetes program segítségével kitölthető.

Az internetes program segítségével kitöltött bevallást elektronikus úton is benyújthatja az adózó, ha az okmányirodában előzetesen regisztráltatta magát.
A kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő (nem nyugdíjas) egyéni vállalkozóknak a 0653-as bevallásukat elektronikus úton kell benyújtaniuk.

A befizetendő adót a bevallás benyújtására nyitva álló határnapig kell megfizetni.
A visszaigényelhető adót, járulékot az idei évben is a bevallás benyújtásától számított 30 napon belül, de legkorábban 2007. március 1-étől kaphatják meg az adózók. Amennyiben a bevallás hibás, a 30 napos határidő a hiba kijavításától kezdődik.

A jogszabályok változásával összhangban új bevallási lapokat is tartalmaz a bevallás. A legfontosabb változások a következők.

Megváltozott az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakhoz fűződő kedvezmény érvényesítésének a módja. A kedvezményt a magánszemély rendelkező nyilatkozata alapján az önkéntes kölcsönös pénztárba utalja át az adóhatóság. Az öngondoskodás negyedik pilléreként került bevezetésre 2006. évben a nyugdíj-előtakarékossági számla, amelyhez ugyancsak rendelkezési jogosultság kapcsolódik. Ezeket a rendelkező nyilatkozatokat a 00653-01-B táblán teheti meg az arra jogosult magánszemély.

A magánszemélyeknek, a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozóknak a 0653-05-ös lapon kell bevallaniuk a cégautó adóval kapcsolatos kötelezettségüket.

2006. január 1-jétől hatályba lépett az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról (ekho-ról) szóló törvény. Az ekho szerinti adózó jövedelmeket a 0653-06-os lapon kell feltüntetni.
A kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozót, valamint az egyéni vállalkozónak nem minősülő magánszemélyt terhelő járulék bevallásához a 2006. szeptember 1-jén hatályba lépett új szabályok miatt két tábla (0653-08-A, 0653-08-B) készült.

A nem kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozónak a 0653-as bevallásában nem kell feltüntetnie a saját járulékát és a cégautó adót, mert azt a február 12-éig benyújtandó 06584-es bevallásban kell bevallania.
Az egyéni vállalkozóknak a 2006. szeptember 1-jétől december 31-éig terjedő időszakra már meg kell fizetniük a 4 százalékos különadót. Ezt a különadót a 0653-14-es lapon kell bevallani.

Munkáltatói adómegállapítás
Ha az adóbevallás benyújtására nem kötelezett magánszemély nem kívánja a 2006. évi adóját önadózással megállapítani, akkor a törvényben meghatározott feltételek mellett kérheti, hogy a munkáltató, a társas vállalkozás, a polgári jogi társaság (a továbbiakban: munkáltató) állapítsa meg az adóját. Az adómegállapítást a munkáltatóhoz 2007. február 15-éig benyújtott nyilatkozatában kérheti az adózó.
A törvény nem kötelezi a munkáltatót arra, hogy a magánszemély nyilatkozata alapján az adómegállapítást elkészítse. A munkáltató dönthet arról, hogy ezt a feladatot vállalja-e vagy sem. Amennyiben a munkáltató nem vállalja az adómegállapítást és a magánszemély bejelenti, hogy a munkáltatói adómegállapítás helyett adóhatósági adómegállapítást kér, és erről a nyilatkozatát 2007. február 15-éig átadja a munkáltatójának, akkor a munkáltató köteles közreműködni a magánszemély adómegállapítást kérő nyilatkozatának az adóhatósághoz történő továbbításában.
A munkáltató meghatározott esetben akkor is köteles az adóhatósági adómegállapítást kérő nyilatkozatot átvenni és az adóhatósághoz továbbítani, ha a magánszemély a munkáltatói adómegállapítást nem kérte. Ilyen kötelezettsége akkor van a munkáltatónak, ha az adóhatósági adómegállapítást választó magánszemély 2007. február 15-én vele munkaviszonyban áll, és egyébként jogosult az adóhatósági adómegállapítást kérő nyilatkozat benyújtására.

A munkaviszonyban álló magánszemély akkor kérheti a munkáltatói adómegállapítást, ha
- az adóévben a munkaviszonyból származó jövedelmét ugyanazon munkaviszonyban vagy kizárólag időrendben egymást követő időszak(ok)ban fennálló munkaviszonyban szerezte, és
- az adóhatósági adómegállapítás választására egyébként jogosult lenne, és
- az adómegállapításhoz, a kedvezmények érvényesítéséhez szükséges igazolásokat, nyilatkozatokat 2007. március 20-áig átadja a munkáltatójának.

A társas vállalkozás, polgári jogi társaság munkaviszonyban nem álló tagja abban az esetben kérheti a társaságtól az adómegállapítást, ha
- az adóévben kizárólag attól a társaságtól szerzett bevallási kötelezettség alá eső jövedelmet, amelytől az adómegállapítást kéri,
- az adóhatósági adómegállapítás választására egyébként jogosult lenne,
- az adómegállapításhoz, a kedvezmények érvényesítéséhez szükséges igazolásokat, nyilatkozatokat 2007. március 20-áig átadja a társaságnak.

A munkáltatói adómegállapítás lehetőségét nem zárja ki, ha a magánszemély az adóhatósági adómegállapítás választására jogosító bevételek mellett társadalombiztosítási, családtámogatási ellátást, önkéntes tartalékos katonai szolgálat teljesítéséért járó illetményt vagy munkanélküli ellátást is kapott az adóévben. Így az egyéb feltételek megléte esetén kérhet munkáltatói adómegállapítást az a magánszemély is, akinek például a táppénzt nem a munkáltatója, hanem az OEP folyósította, vagy aki a Munkaügyi Központtól munkanélküli ellátást kapott, feltéve, hogy az erről szóló igazolásokat az előírt határidőre a munkáltatójának átadja. (Az adóhatósági adómegállapítás szempontjából viszont kizáró ok, ha a magánszemély a munkáltatón, a társas vállalkozáson kívül más kifizetőtől is kapott adóbevallási kötelezettség alá eső bevételt az adóévben.)
Amennyiben a munkáltató a magánszemély nyilatkozata alapján vállalja az adómegállapítást, akkor a magánszemély 2007. március 20-áig adhatja át a munkáltatónak az adómegállapításhoz szükséges igazolásokat, illetve eddig az időpontig teheti meg az egyes adókedvezmények érvényesítéséhez, az önkéntes pénztári átutaláshoz szükséges nyilatkozatokat. A munkáltató az adóból levonható kedvezményeket a magánszemély által megjelölt sorrendben érvényesíti. Ha a magánszemély nem kívánja megjelölni a kedvezmények sorrendjét, akkor a munkáltató a kedvezményekre vonatkozó törvényi rendelkezések sorrendjében veszi figyelembe a magánszemélyt megillető kedvezményeket. Ebben az esetben a magánszemély nyilatkozhat arról, ha valamely kedvezménynek vagy kedvezményeknek az érvényesítését nem kéri.

A munkáltatói adómegállapítást az APEH által az Adó és Ellenőrzési Értesítőben közzétett formában és tartalommal 2007. május 21-éig kell elkészíteni, és arról a magánszemély részére az igazolást kiadni. Ezen túlmenően 2007. június 11-éig elektronikus úton el kell küldeni az adómegállapításokat a munkáltató székhelye szerint illetékes adóhatósághoz.

A munkáltató az általa megállapított adó és a levont adóelőleg különbözetét a számára előírt legközelebbi fizetéskor, de legkésőbb 2007. június 20-áig számolja el a magánszeméllyel.

A munkáltató közreműködése az adóhatósági adómegállapítást kérő nyilatkozatok továbbításában

A munkáltató a magánszemély bejelentése alapján köteles közreműködni az adóhatósági adómegállapításhoz szükséges nyilatkozat továbbításában, feltéve, hogy a bejelentést tevő magánszemély munkaviszonya (tagsági jogviszonya) 2007. február 15-én fennáll, és a törvényi feltételek szerint jogosult az adóhatósági adómegállapítás választására.

Ha a magánszemélynek egyidejűleg több munkáltatója is van, akkor az adóhatósági adómegállapítást kérő nyilatkozatát annak a munkáltatójának adhatja át, aki (amely) a tételes egészségügyi hozzájárulás megfizetésére kötelezett.

A magánszemély adóhatósági adómegállapításra vonatkozó bejelentését és nyilatkozatát a munkáltató alaki szempontból felülvizsgálja, és ha szükséges a magánszeméllyel egyeztetve javítja.

A nyilatkozatokat az adóhatóság által előírt elektronikus űrlapon 2007. március 12-éig kell továbbítania a munkáltatónak a székhelye szerint illetékes adóhatósághoz.

Ha a nyilatkozat a munkáltató érdekkörében felmerülő okból hibás, hiányos vagy késedelmes, akkor az adóhatóság az Art 172. § (1) bekezdésében meghatározott bírságot szabhat ki a munkáltatóra.

Az adóhatósági adómegállapítás feltételei
Amennyiben más egyéb - a következőkben majd ismertetett - kizáró oka nincs annak, hogy a magánszemély adóhatósági adómegállapítást kérjen, akkor a nyilatkozat benyújtására abban az esetben jogosult,
- ha az adóévben kizárólag munkáltató(k)tól és/vagy a helyi önkormányzat nettó finanszírozási körébe tartozó kifizető(k)től (számfejtőktől) szerzett bevallási kötelezettség alá eső bevételt és a nyilatkozatában feltünteti a munkáltató(k)nak, számfejtő(k)nek az adószámát, vagy
- ha az adóévben társas vállalkozás, polgári jogi társaság tagjaként kizárólag a társas vállalkozástól, a polgári jogi társaságtól kapott bevallási kötelezettség alá eső bevételt és a nyilatkozatában feltünteti az említett kifizetőknek az adószámát,
- ha önkéntes pénztár tagjaként kizárólag a munkáltatójától kapott támogatói adományt, és az adományt jóváíró pénztár adószámát feltünteti a nyilatkozatában.
Az előzőekből következően nem kérhet adóhatósági adómegállapítást az a magánszemély, aki az adóévben olyan adóköteles társadalombiztosítási ellátást (táppénzt, GYED-et stb.) kapott, amelyet nem a munkáltatója, hanem az OEP valamely kirendeltsége folyósított.
Nem jogosult az adóhatósági adómegállapítást kérő nyilatkozat benyújtására az a magánszemély sem, aki az adóévben adóköteles munkanélküli ellátást (keresetpótló járadékot stb.) kapott.

A törvény rendelkezései szerint nem kérhet adóhatósági adómegállapítást a magánszemély akkor sem, ha
- az adóévben egyéni vállalkozó volt;
- az adóévben mezőgazdasági őstermelő volt és e tevékenységéből származó bevétele az adómentesség értékhatárát meghaladta, kivéve, ha a nyilatkozat kiegészítéseként a Szja. törvény rendelkezései szerint egyszerűsített bevallási nyilatkozatot tesz;
- az adóévben megszerzett bármely bevételét terhelő adóelőleg megállapításakor a kifizetőnek (a munkáltatónak) tett nyilatkozatában költség levonását kérte, kivéve, ha ez a nyilatkozata csak a Szja. törvény szerint igazolás nélkül elszámolható költség levonására vonatkozott;
- az adóévben tőzsdei ügyletből származó jövedelmet, valamint olyan árfolyamnyereségből származó jövedelmet vagy vállalkozásból kivont jövedelmet szerzett, amellyel kapcsolatban bevallási kötelezettség terheli;
- az adóévre a fizetővendéglátó tevékenységére a tételes átalányadózást választotta;
- az adóévre az adóelőleg-fizetésre vonatkozó szabályok szerint adóelőleg-különbözet alapján meghatározott adó fizetésére köteles (12 százalékos különadó);
- az adóévre tartós adományozás külön kedvezményével összefüggő visszafizetési kötelezettsége keletkezett;
- az adóévre a lakáscélú megtakarításhoz kapcsolódó kedvezmény miatt levont adó növelt összegű bevallására és megfizetésére kötelezett;
- az adóévre a biztosítások kedvezménye miatt levont adó növelt összegű bevallására és megfizetésére kötelezett;
- az adóévre az önkéntes kölcsönös egészségpénztári egyéni számláján lekötött összeg adókedvezménye miatt levont adó növelt összegű bevallására és megfizetésére kötelezett;
- lakás önkormányzatnak történő bérbeadásával összefüggésben a szerződés megszűnése miatt adófizetési kötelezettsége keletkezett;
- az adóévben termőföldnek nem minősülő ingatlan bérbeadásából származó bevételt szerzett;
- 2006. január l-jén a Szja. törvény külön rendelkezése alapján kedvezményezett részesedéscsere révén megszerzett értékpapírt tart nyilván;
- kifizetőtől (munkáltatótól) olyan bevételt szerzett, amellyel összefüggésben adó- vagy adóelőleg-fizetési kötelezettség terheli;
- a felsőoktatási tandíj halasztott kedvezményét kívánja érvényesíteni;
- a felnőttképzés díjaként befizetett összeg után adókedvezményt kíván érvényesíteni, akár halasztott módon is;
- számítógép vásárlására tekintettel kíván adókedvezményt érvényesíteni;
- nem belföldi (nem magyarországi) illetőségű magánszemély;
- az adóévben olyan adóköteles bevétele volt, amely alapján a jövedelem külföldön (is) adóztatható, vagy amely a jövedelemszerzés helye szerint nem belföldről (nem Magyarországról) származott;
- a 2006. évben kapott végkielégítését az adóévek között megosztja;
- az adóévben alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatás révén bevételt szerzett;
- az adóévben olyan bevételt is szerzett, amelyre az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás szerinti adózást választotta;
- nyugdíj-előtakarékossági nyilatkozat alapján adójának átutalásáról kíván rendelkezni.

Az előzőekben felsorolt esetektől függetlenül sem kérhet adóhatósági adómegállapítást a magánszemély, ha törvény előírása szerint bármely más okból személyi jövedelemadó bevallás benyújtására kötelezett.
A 06530-as nyomtatványt kell kitöltenie a magánszemélynek, ha adóhatósági adómegállapítást kér.
A nyomtatvány az APEH honlapjáról (www.apeh.hu) is letölthető.
Az internetes program segítségével kitöltött nyilatkozatot elektronikus úton is benyújthatja az adózó, ha az okmányirodában előzetesen regisztráltatta magát.
A 06530-as nyomtatványon nyilatkozhat a magánszemély arról, hogy visszaigényli-e a túlvont nyugdíjjárulékot, valamint arról, hogy kéri-e az érdekképviseleti szervezet(ek) részére fizetett tagdíjnak vagy a szakmai kamarai tagdíjnak a bevételéből való levonását, illetve a súlyosan fogyatékos személyt megillető kedvezménynek az érvényesítését. Az arra jogosult magánszemély ezen a nyomtatványon rendelkezhet az önkéntes kölcsönös pénztári átutalásról is.
A magánszemély nyilatkozhat arról is, hogy a kedvezmények érvényesítését milyen sorrendben kéri. Ha a magánszemély ezt a nyilatkozatot nem tölti ki, akkor az adóhatóság a kedvezményekre vonatkozó törvényi rendelkezések sorrendjében veszi figyelembe a magánszemélyt megillető kedvezményeket az adómegállapítás során. Ebben az esetben a magánszemély nyilatkozhat arról, ha valamely őt megillető kedvezménynek vagy kedvezményeknek az érvényesítését nem kéri.
Az adómegállapítást kérő nyilatkozaton tehet egyszerűsített bevallási nyilatkozatot a mezőgazdasági kistermelő, továbbá nyilatkozhat a kötelezettségeiről és az átalányadózás választásáról is.
Ha az adómegállapítást kérő magánszemély családi kedvezményt kíván - akár megosztva is - érvényesíteni, akkor a kedvezmény kiszámításához és érvényesítéséhez szükséges adatokról is nyilatkoznia kell.
Külön nyilatkozatot kell kitöltenie annak a magánszemélynek, aki a lakáscélú hitel törlesztéséhez kapcsolódó kedvezményt kívánja igénybe venni.
A nyilatkozaton kötelező feltüntetni a magánszemélynek az adóévben bevallási kötelezettség alá eső bevételt juttató munkáltató (számfejtő), társas vállalkozás, polgári jogi társaság nevét és adószámát, valamint annak az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárnak a nevét és adószámát, amely a munkáltatója által átutalt támogatói adományt a pénztári egyéni számláján jóváírta. Ha a magánszemély ezekről az adatokról nem nyilatkozik, akkor az adóhatóság nem állapíthatja meg az adóját, ezért az adóbevallás benyújtására lesz kötelezett.
Ha az adóhatóság befizetendő adót állapít meg, azt 2007. június 20-áig kell megfizetnie a magánszemélynek, és eddig az időpontig utalja ki az adóhatóság a visszatérítendő adót (nyugdíjjárulékot) is.

Rendelkezés a személyi jövedelemadó 1+1 százalékáról
Ebben az évben is lehetőség van arra, hogy a magánszemély rendelkezzen az összevont adóalapja után megállapított - a kedvezmények, valamint az önkéntes kölcsönös pénztári egyéni számlára és a nyugdíj-előtakarékossági számlára átutalni rendelt összeg levonása után fennmaradó - befizetett adójának az egy-egy százalékáról. A rendelkező nyilatkozatokat a bevallással együtt, de külön borítékban kell megküldeni az adóhatóságnak.
Az adóhatósági vagy munkáltatói adómegállapítást kérő adózók a megállapítást kérő nyilatkozatukkal együtt egy lezárt borítékban február 15-éig küldhetik meg az adóhatóságnak, vagy adhatják át a munkáltatónak a rendelkező nyilatkozatukat.
Az adóbevallást vagy az adóhatósági adómegállapítást kérő nyilatkozatot elektronikus úton benyújtó magánszemély az egyszázalékos rendelkező nyilatkozatát is elektronikus űrlapon küldheti el az adóhatóságnak.

Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) bevallása
2006. február 15-éig kell benyújtaniuk a 0643-as számú bevallást azoknak a számviteli törvény hatálya alá nem tartozó egyéni vállalkozóknak, bevételi nyilvántartást vezető bt-nek, kft-nek, akik (amelyek) 2006. évre az eva szerinti adózást választották. A bevallást akkor is be kell nyújtani, ha az evás vállalkozónak 2006. évre kötelezettsége nem keletkezett.
Az adóévre megállapított eva összegét és az adóévben már befizetett adóelőlegek különbözetét a bevallás benyújtására előírt határidőig kell megfizetni. Ha az adóévre befizetett adóelőlegek összege meghaladja az adóévre megállapított eva összegét, akkor a különbözetet a bevallás benyújtására előírt határidőtől igényelheti vissza a 17-es számú nyomtatvány benyújtásával az adózó. A visszaigényelt különbözetet az adóhatóság az adózó belföldi pénzforgalmi bankszámlájára utalja vissza.
Az évközi jogszabályváltozások miatt a bevallás egy új lappal, a 0643-01/A bevallási lappal bővült. Ezen a bevallási lapon kell bevallani a 2006. október l-étől december 31-éig terjedő időszakra megállapított eva alapot.

A 0603-as számú éves bevallás
A havi, illetve évközi adóbevallásra nem kötelezett adózónak a 2006. évben fennálló és az állami adóhatóság hatáskörébe tartozó kötelezettségeit a 0603-as bevalláson 2007. február 15-éig kell bevallaniuk. Ezt a bevallást kell benyújtaniuk az éves bevallásra kötelezett egyéni vállalkozóknak, családi gazdálkodóknak és azoknak a magánszemélyeknek is, akiknek az államháztartás felé adókötelezettségük van, de a tevékenységüket nem egyéni vállalkozóként és/vagy őstermelőként végzik.

A bevallás adattartalma az előző évekhez képest jelentősen megváltozott.
A változás okai:
- a magánszemélyeknek teljesített kifizetésekkel összefüggésben bevezetett havi adó és járulék kötelezettségeket, adatszolgáltatást tartalmazó bevallások bevezetése.
- az egyéni vállalkozók, magánszemélyek valamint az előtársaságok részére rendszeresített 07-es, illetve 16-os bevallások azonos adattartalommal rendelkeztek, amelyeket megszüntetett az adóhatóság. Az említett megszűntetésre került bevallások benyújtására kötelezett adózói kör is a 0603-as bevalláson tehet eleget bevallási kötelezettségének.

Ha az éves bevallásra kötelezett egyéni vállalkozónak, magánszemély adózónak az adóévben a 0603-as bevallásban felsorolt adónemek egyikében sem volt kötelezettsége, akkor erről nyilatkozhat a 0653-as adóbevallásban. Ebben az esetben a 0603-as bevallást nem kell benyújtania.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk