kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Így csábítanák haza a külföldi magyarokat

A Gyere Haza Alapítvány az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) támogatásával egy olyan Karrier Pontot indít útjára, amelynek célja, hogy ingyenesen praktikus információkkal, karrier-tanácsadással és erkölcsi támogatással lássa el azokat a magyar fiatalokat, akik szeretnének hazatérni Magyarországra - jelentette be Csontos Sandra, az alapítvány szóvivője.

images

A szóvivő elmondta: az alapítvány honlapján keresztül és online eddig is adott tanácsot a hazatérést tervezőknek, az alapítvány budapesti központjában pedig már megkezdte működését a Karrier Pont, ahol bejelentkezés után személyes tanácsadásra is van lehetőség.



Karriertanácsot is adnak



Tapasztalt tanácsadók és önkéntesek a magyar munkaerő-piacról adnak információt, segítenek az álláskeresési technikák elsajátításában, munkajogi kérdésekben, tájékoztatnak a lakhatásról, a szociális juttatásokról, valamint az egyéni vállalkozás indításának feltételeiről - emelte ki Csontos Sandra.



Már három családot hazahoztak



Hangsúlyozta: nemcsak az a céljuk, hogy fiatalokat, hanem hogy magyar családokat is segítsenek a hazatérésben, és már három olyan család van, aki a Gyere Haza Alapítványnak köszönhetően tért vissza Magyarországra. Csontos Sandra jelezte: a Gyere Haza Alapítvány honlapja 2011-ben indult, mostanra mintegy 100 ezren keresték fel az oldalt, a látogatók egyharmada külföldről, elsősorban Angliából, Írországból, Németországból és Ausztriából (MTI).



2013. március 22.


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk