Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Vádemelés a NAV két munkatársa ellen

Az egyik budapesti székhelyű hivatalban dolgozó ügyintéző nő jogosulatlanul kért le adatokat az adóhatóság nyilvántartási rendszeréből azért, hogy ezzel barátnőjének, egy másik esetben pedig saját férjének jogtalan előnyt szerezzen. Az utóbbi esetben a jogtalan adatlehívásra az egyik kolléganőjét kérte meg - írja az MTI.

Az ügy két vádlottja - egy 44 és egy 60 éves nő - a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) egyik megyei adóigazgatóságán teljesített szolgálatot. Végrehajtási, illetve ügyfélszolgálati ügyintézőként mindketten "hivatalos személynek minősültek, akik munkakörükből adódóan hozzáférési jogosultsággal rendelkeztek az adóhatóság nyilvántartási rendszereihez".

Egyiküket 2015 januárjában telefonon hívta fel egy barátnője és arra kérte, nézzen utána valaki elérhetőségének, mivel egy tartozás miatt beszélni akar vele. A vádlott "törvényes jogalap és cél nélkül jogosulatlan lekéréseket végzett az adóhatósági nyilvántartásokban", majd az adatokról (mint például a keresett ember bejelentett munkahelyéről, a munkahely mobiltelefonos elérhetőségeiről) tájékoztatta barátnőjét.

A vád szerint egy másik esetben pedig azért, hogy a férjének jogtalan előnyt szerezzen, kolléganőjét vette rá jogosulatlan adatlehívásra. Arra kérte, hogy az adóhatósági rendszerekben nézzen utána annak, hogy egy általa név szerint meghatározott ember milyen összegű jövedelemre van bejelentve. A kolléganő a kérést 2015 februárjában teljesítette, majd azért, hogy a jogtalan lekérésnek törvényes látszatot adjon, a NAV rendszerében olyan valótlan tartalmú hivatalos feljegyzést készített, amely szerint a lekérdezett mint "ügyfél, a lekérdezés napján adategyeztetés céljából" személyesen megjelent a NAV ügyfélszolgálati irodájában.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult ügyben több rendbeli hivatali visszaélés, valamint hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Főügyészség - olvasható a közleményben.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk