kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Az se jó, ha túl barátkozós a főnök

Rossz tapasztalataiból kiindulva a BodeTree amerikai startup cég vezetője semmiképpen nem akart mérgező főnök lenni, hanem boldog munkahelyet, elégedett alkalmazottakat akart maga körül. Azonban kicsit átesett a ló túloldalára, írja a Forbes.

Chriy Myers maga is észrevette, hogy igyekezet, hogy minél boldogabbak legyenek az alkalmazottai, hogy inkább a barátai legyenek mint a kollégái a visszájára kezd elsülni. Kerülte a konfliktusokat, nem fogalmazta meg velük szemben az egyértelmű elvárásokat, ez azonban nem vezetett eredményre.

Mint mondta, egy életre megtanulta, hogy az alkalmazottaknak nem barátra, hanem vezetőre van szükségük. A vezetői feladatot a szülőséghez hasonlította, amelyben nem egyszer nehéz döntéseket kell meghozni, esetleg olyanokat is, ami az adott pillanatban nem kellemes a gyerek és a kapcsolat számára, de a jövő érdekében mégis meg kell tenni.

Nem elég, ha valaki jófej főnök, mert teljesítményt úgy lehet elvárni, ha a kollégák bizonyos mértékben nyomás alatt vannak. Ki kell őket mozdítani a komfortzónájukból és elvárásokat megfogalmazni. A konfliktus elkerülése gyakran még nagyobb problémához vezet. S vezetőnek el kell fogadnia, hogy ez egy magányos szerep.

Forbes
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az empatikus munkahelyi vezetés sokkal hasznosabb, mint egy szál nőnapi virág!

Március 8-án ünnepeljük a nemzetközi nőnapot. Azonban az egynapos ünneplésnél sokkal fontosabb, hogy a nők minden nap komfortosan és biztonságosan... Teljes cikk

Nincs több email áradat szabadság után - így segít az AI felvenni újra a fonalat

Egy mesterséges intelligencia (AI) alapú alkalmazásnak köszönhetően többé nem kell órákat töltenie a munkavállalónak a hosszabb szabadság alatt... Teljes cikk

Álláskeresés és szórakozás egy csomagban: az idei első nagy állásbörzén jártunk

Helyben akarnak interjúzni vagy legalább a szakmai vezetővel beszélni, élményt szeretnének gyűjteni munkakörökről, inspirációt meríteni a... Teljes cikk