kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

Az egészség díja a Kürtnek

Első helyezést ért el az Amerikai Kereskedelmi Kamara 2004. évi "Egészséges Munkahely AmCham Díj" pályázatán A KürtComputer Rendszerház Rt. Nem ok nélkül, a számítógépek előtt ülő dolgozók számos cégszerű védőeszközt vehetnek igénybe.

Az Egészséges Munkahely AmCham Díj elnyerésére 2004-ben a második alkalommal írták ki a pályázatot, amelyre 21 pályamű érkezett. Az értékelési szempontok között szerepel, hogy a munkahely biztosítja-e a megfelelő egészségügyi ellátást, az orvosi konzultáció lehetőségét és szűrőprogramokat. Fontos, hogy az alkalmazottak megfelelő körülmények közt tölthessék el pihenőidejüket, biztosítva legyenek számukra a korszerű étkezés feltételei is. A napjainkra jellemző egészségtelen, mozgásszegény irodai munkavégzés mellett kiemelt fontosságú a megfelelő ergonómia, valamint a testmozgás, a sporttevékenységek munkahelyi támogatása. A díjat a kamara azoknak a vállalatoknak ítéli oda, amelyek kiemelten törődnek dolgozóik egészségével. A díjátadót és a nyertesek gyakorlatát bemutató szemináriumot 2004. november 16-án rendezték a Hilton Budapest West End báltermében. A díjat Gergácz Lili, a Kürt Rt. HR menedzsere vette át.

A XI. kerület egyik kertvárosi részében található Kürtnél a kezdetektől figyelmet fordítanak a megfelelő körülmények megteremtésére. Igaz ez a székház helyszínének kiválasztásától, a székházban található saját uszoda, szauna és a különféle sporteszközök kínálta mozgási lehetőségekig, mint például a ping-pong-, a csocsó-, vagy a futballbajnokságok és az évente kétszer megrendezésre kerülő közös dunai kenuzás. A Kűrt támogatja a családi programokat is, közös kirándulásokat és céges-családi hétvégéket szervez. Az egyéni sportok rajongóinak aerobic és jógabérletet biztosít, de a szellemi sport tevékenységet is támogatja a vállalati sakk és bridge partikkal.

A Kürt dolgozói szinte valamennyien számítógép előtt ülnek (irodai munkát végeznek), így a cégnél olyan monitorokat használnak, melyek kivétel nélkül alacsony sugárzású-, magas frekvenciájúak. Egyre nagyobb számban terjed az LCD panelek használata is, melyek még kevésbé károsak az irodai munkavégzés közben. Több órai számítógép-használat után a dolgozók az előírás szerint rövid pihenőket (az előírás szerinti óránként 10 percet) tartanak a pszichés- idegrendszeri megterhelés csökkentésére.

A cég nagy figyelmet fordít az ergonómiai szempontból kedvezőtlen számítógépes munkahelyek kényelmesebbé tételére. A munkahelyek megfelelő kialakítása nemcsak számos egészségügyi problémát előz meg, hanem növeli a
dolgozó komfortérzetét, aki így kényelmesen érzi magát munkahelyén, és fáradtságérzet is sokkal később jelentkezik, mint egy helytelenül kialakított munkahelyen. Speciális ergonómiai termékek biztosítják a minél egészségesebb munkakörülményeket, így például a forgószékek, vagy a note-book állvány biztosítják a helyes testtartást, vagy a csuklótámasz, amely a notebook-ra szerelve kényelmessé teszi a hosszabb munkát.

A Kürt vezetése az alapítás (1989) óta szem előtt tartja az egészséges életmódot, különösen a dohányzás tekintetében. Az irodaépületben szigorúan tilos a dohányzás, erre télen-nyáron csak az épületen kívül, az udvaron kijelölt helyen van lehetőség. A Kürt tudatosan törekszik a keletkező hulladékmennyiség csökkentésére, illetve a keletkezett hulladék szakszerű kezelésére vagy megsemmisítésére. A cég már több mint 12 éve szelektív hulladékgyűjtést folytat (papír, fém, műanyag, elemek és akkumulátorok, egyéb veszélyes hulladékok).

"Megtiszteltetés számunkra, hogy elnyertük ezt az értékes díjat. Ez külső, objektív elismerése a cégvezetés régi törekvésének, amellyel az itt dolgozók számára már a kezdetektől az átlagosnál lényegesen jobb és egészségügyileg is kedvezőbb körülményeket próbáltak biztosítani. A vállalatvezetők sokszor hajlamosak elfelejteni, hogy a dolgozókkal való törődés sokszorosan megtérül, mivel kiváló munkahelyi légkört és nagyobb hatékonyságot biztosít a cég számára." - nyilatkozta Gergácz Lili, a vállalat HR menedzsere a cím odaítélése kapcsán.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk