kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Jelentősen nő az igény a sokszínűséggel foglalkozó szakemberekre 2020-ban

Egyre fontosabb fogalmakká válik a sokszínűség, az esélyegyenlőség a munka világában, a nyitott és befogadó munkahelyek iránti igény. Ez a kérdés a munkaerő utánpótlása és a munkahellyel szemben támasztott elvárások átalakulása szempontjából sem elhanyagolható. Ezért a szakértők 2020-ra az ezzel a témával foglalkozó szakemberek iránti igény robbanásszerű növekedését várják.

Egyre több cégnek lesz szüksége D&I vagyis Diversity and Inclusion, - a vállalati sokszínűséggel, befogadással foglalkozó - szakemberekre. A Glassdoor 2020-as „Job Trends” kimutatása szerint az igény számos iparágban jelentkezi fog, hiszen sok vállalat modernizálja majd ezen igények szerint a szervezeti kultúrát, nem utolsó sorban azért, hogy tehetséges munkavállalókat tudjon magához csábítani, írja a CNBC.

A Glassdoor szakértői szerint számos menedzserre és vezetőre lesz szükség ezen a területen, akik képviselik a cégeknél a sokszínűség és befogadás iránti elkötelezettséget. Ez elsősorban egyelőre a nagyvállalatoknál lesz jellemző, amelyek már meglátták ezen szakemberek által hozzáadott értéket. A Glassdoor adatai szerint 2019-ben az Egyesült Királyságban 106%-kal nőtt meg rájuk az igény, Németországban ez a növekedés 79%-ot tett ki, Franciaországban 53, míg az USA-ban 30%-ot emelkedett. A téma aktualitását mutatja, hogy az érdeklődés is megnőtt ezekre a pozíciókra, 19%-kal nőtt meg rájuk a keresési arány.

Bár cégenként eltér, hogy mit várnak el ezekben a pozíciókban a szakemberektől, az alap, hogy egy olyan munkahelyi légkör, kultúra megteremtése a feladatuk, ami bátorítja és támogatja a sokszínű és befogadó munkakörnyezetet, csapatok működését. Általában hr-ben és kommunikációban való jártasságot várnak el az alkalmazók, esetleg valamilyen szociális területen szerzett végzettséget, és azt, hogy a pályázó a soft skillek területén erős legyen: többek közt empatikus és felhatalmazó, ugyanakkor stratégiában is tudjon gondolkodni.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hol vannak munkaerő-tartalékok Magyarországon?

2024-ben a munkáltatóknak nemcsak hogy meg kell küzdeniük a munkaerőpiac telítettségével, a gyártószektorokat érintő szakemberhiánnyal, de a... Teljes cikk

Hogyan alakítja át az MI a toborzók munkáját? Ezzel vár az idei recruiTECH

“A csapból is a mesterséges intelligencia folyik az üzleti közbeszédben. Mi az általánosságok szintjéről lehozzuk ezt a toborzók napi munkájába,... Teljes cikk

Öt kérdés és válasz a külföldi vendégmunkásokról

Miért jönnek? Miért nem magyarokat alkalmaznak a cégek? Leverik a béreket? Az utóbbi hónapok forró kérdése lett a magyar közéletben a külföldi... Teljes cikk