Megjelent: 4 éve

Colás autók szállítják a Vöröskereszt adományait

Budapest, Kaposvár, Mályi, Szeged és Veszprém vonzáskörzetében a Coca-Cola területi képviselői szállítják az adományokat, hogy ezzel is támogassák a Magyar Vöröskereszt munkáját. A vállalat korábban reklámhelyeit és közösségi média csatornáit ajánlotta fel a szervezetnek.

17 ezer szelet csoki, tízezer tojás, pelenka, konzervek és étolaj - csak néhány példa azok közül az adományok közül, amelyeket az elmúlt héten már Coca-Colás autókkal a vállalat területi képviselői szállítottak szerte az országban.

Az italgyártó nagyvállalat április elején reklámhelyeit és közösségi média csatornáit ajánlotta fel a szervezetnek, hogy a közérdekű üzenetek az otthon maradásról, egészségmegőrzésről, véradásról, adományokról minél több emberhez eljussanak.

Szintén április folyamán pénzbeli segítség is érkezett: a Coca-Cola globális alapítványa által kiírt pályázaton a Magyar Vöröskereszt 200 ezer dollárt (kb. 65 millió forintot) nyert, amelyet a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került emberek megsegítésére használhatnak.

Most a logisztika terén is szorosabbra fűzte az együttműködést a két szervezet, így fordulhat elő, hogy a rászoruló családoknál, hajléktalanellátóknál, anyaotthonoknál, kórházaknál colás autókkal érkeznek az adományok. 16 területi képviselő munkaidején kívül, önkéntes munkában, a Coca-Cola által biztosított infrastruktúra segítségével is segíti a karitatív szervezet munkáját.

A cég italadományokkal is hozzájárul a Vöröskereszt tevékenységéhez: május elejéig összesen közel 9000 palacknyi vizet és üdítőt ajánlottak fel, amit rászorulók és egészségügyi dolgozók kaptak meg.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
ESG-intézkedések - ilyen különbségek vannak a kkv-k és a nagyvállalatok között

A vállalatok nagy többsége szerint az ESG a jövőben rendkívül vagy nagyon fontos lesz üzleti működésük szempontjából – mutat rá a BDO... Teljes cikk

Sok vállalat a HR-re bízza a társadalmi felelősségvállalást, de forrást nem igazán ad hozzá

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a... Teljes cikk

Egyre többen váltanak munkahelyet a környezetvédelem miatt

Egyre növekszik azoknak a munkavállalóknak a száma, akik azért váltanak munkahelyet, mert nem értenek egyet az aktuális vállalat környezetvédelmi... Teljes cikk