Szerző: Beck Andrea
Megjelent: 5 éve

Fél év apa szabadság angol mintára Magyarországon is

A Diageo globálisan bevezette a 26 hetes apa szabadságot. Az ötlet Angliából származik, és mivel ott 26 hét a szülési szabadság, így az apa szabadság is ennyi időre igényelhető Magyarországon, ami majdnem megegyezik a szülési szabadság (CSED) időtartamával (24 hét). Ennél kevesebb időre is lehet kérni, és mindenképpen 3 hónappal korábban jelezni kell, hogy helyettesíteni tudják a kieső apákat. Szőcs Lászlót, a Diageo budapesti szolgáltató központjának HR vezetőjét kérdeztük.

  • Angliában már tavasszal kipróbálták az apa szabadságot, július elsejétől a cég hazai képviseleténél is igényelhető.

  • Mivel Angliából indult a kezdeményezés, és ott 26 hét az anyai szabadság, Magyarországon ez a CSED időszaka, ezért döntöttek úgy, hogy 26 hét legyen az apa szabadság maximális ideje. Magyarországon a csecsemőgondozási díj a szülési szabadság időtartamára, vagyis 168 napon keresztül jár.

  • Lehet ennél kevesebbre időre is menni.

  • A férfiaktól azt kérik, három hónappal korábban jelezzék, hogy szabadságra mennének. Ennyi idő kell a helyettesük megtalálásához és betanításához.

  • Évente 30-40 férfi fog hosszabb-rövidebb időre apa szabadságra menni a magyar vállalattól.


    Honnan származik az ötlet? A cég összes országában bevezetik? Volt pilot időszak?



    Július elsejétől a Diageo minden olyan országban bevezeti a 26 hetes apa szabadságot, ahol ennek megvannak a jogi feltételei. A cég évek óta arra törekszik, hogy a közel 30 ezer munkavállalóját ugyanazok a jogok illessék meg. Felmerült, hogy mekkora nehézség az anyáknak, hogy egyedül vannak otthon az újszülött gyermekkel, így a cég vezetői hosszas gondolkodás után rájöttek, az is segítheti az anyákat, ha nem kell egyedül lenniük, azaz a férfi munkavállalók is otthon maradhatnak. Angliában már tavasszal kipróbálták az apa szabadságot, július elsejétől a cég hazai képviseleténél is igényelhető lesz.

    Miért pont ennyi időt vehetnek ki az apák?



    Ezt is az anyákhoz igazítottuk. Angliából indult a kezdeményezés, ott 26 hét az anyai szabadság, Magyarországon ez a CSED időszaka, ezért vezettük be a 26 hetes fizetett szabadságot az apáknak. Ez a maximális idő, de természetesen lehet ennél kevesebbre is menni. Mivel a férfiakon nem látszik a terhesség, tőlük azt kérjük, hogy három hónappal korábban jelezzék, hogy szabadságra mennének. Ennyi idő alatt megtudjuk oldani a helyettesítésüket.

    Vajon hányan veszik majd igénybe az apa szabadságot?



    Jelenleg 1400 embert foglalkoztatunk, az alkalmazottak 60 százaléka nő, 40 százaléka férfi. Most 150 női munkavállalónk van szülési szabadságon, ez durván azt jelenti, hogy évente 50 nő. A dolgozóink nagy része 30 év körül van. Arra számítunk, hogy évente nagyjából 30-40 férfi fog hosszabb-rövidebb időre apa szabadságra menni.

    Ön szerint más cégek is átveszik majd a kezdeményezést?



    Én nagyon remélem, hogy igen. Magam is három gyermek édesapja vagyok, így jól tudom, hogy minden szépsége mellett megvannak a nehézségei is az apaságnak. Volt egy időszak, amikor a feleségem helyett én maradtam otthon a gyerekekkel. Bízom benne, hogy más vállalatok is rájönnek, milyen fontos az apáknak az a lehetőség, hogy otthon maradhassanak a családjukkal.

    Több, mint 100 munkaügyi iratminta és szabályzat a HR Portaltól. Előfizetőinknek küldjük a munkajogász által rendszeresen frissített módosításokat is.
    • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Mozgás ide vagy oda, kimutatták, hány óra ülőmunka káros menthetetlenül az egészségre

    Azt már eddig is tudtuk, hogy az emberi test mozgásra termett, és a sok ülés egyértelműen káros az egészségünkre. A San Diegói Kaliforniai Egyetem... Teljes cikk

    Új trend terjed a munkaidő-beosztásban: dolgozz akkor, amikor a teljesítőképességed csúcsán vagy

    Bagoly vagy pacsirta? – mindenki hallotta már a kérdést és be is tudja sorolni saját magát valamelyik táborba. Nem ördögtől való tehát az a... Teljes cikk

    19 vezérigazgató halt meg tavaly munka közben - jobb "vállalati atlétává" kell válni

    Tavaly 19 vezérigazgató halt meg munka közben, de a szám ennél több is lehet. Egyre összetettebb, egyre gyorsabban változó világunkban soha nem volt... Teljes cikk