kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Várd a váratlant!

Egy amerikai katonai pilótaoktató mesélte nemrég: jelenleg arról ír kézikönyvet, hogyan kell az utasszállító gépeket manuálisan vezetni, amikor a “gépek” hirtelen összeomlanak. Tanítja erre is az ifjabb pilótákat, ugyanis azok egyre nehezebben tudják korrigálni azokat a váratlan helyzeteket, amelyek a hardver és szoftver hibák miatt állnak elő. A menedzser életében, a vállalat életében is sok-sok váratlan helyzet van, és több idő is áll rendelkezésre a megoldásra a földön, mint a levegőben, mégis sokaknak nem sikerül. Hogyan tudunk felkészülni?

Mégsem lenne igaz a jóslat, hogy a jövőben majd bármi működhet ember nélkül? Inkább arról van szó, hogy a környezet, amely körülvesz bennünket (gazdasági, társadalmi vagy természeti) egyre bonyolultabbá válik körülöttünk, és a „bonyolódás”, vagyis a komplexitás növekedésének a tempója gyorsul.

Hiába egyre több a steril, személytelen, standardizált modell a folyamatokra: a változásnak ezt a mértékét nem tudja átlátni a lassabb tempóhoz szokott tekintet. Új hozzáállásra van szükség, ennek pedig egyetlen kiindulópontja lehet, ez pedig a fókusz. Fókusz azzal kapcsolatban, hogy mi a core business, és hogy milyen út vezet a megvalósításhoz.

Ha nagy a stressz, és fokozódik a terhelés, akkor fókuszált lesz a figyelem. Ilyenkor az ember - a csapat - lehetőleg kevesebb forrásból érkező információt dolgoz fel, ideális esetben a kritikus csatornára összpontosít. Vagyis szűrni kezd, és a szűrés elsődleges funkciója, hogy megóvja magát. Attól is, hogy túlterhelődjön információval.

Aki már tudja tartani a fókuszt, könnyebben felismeri azt is, hogy melyek azok a dolgok, amelyek hátrébb kerülhetnek a prioritások listáján. A letisztult célok és a hozzá vezető mérföldkövek - vagyis a terv! - birtokában sikeresebb a megvalósítás is. Már csak azért is, mert így könnyebben, érthetőbben tudjuk kommunikálni beosztottjaink felé, hogy mit várunk tőlük - és mit nem. Azt például semmiképp sem, hogy (leginkább a látszat miatt) komplikálják a - nem kis munkával - letisztázott helyzeteket. Egy ilyen tervtől mást már nem is érdemes elvárnunk, mint hogy minden helyzettel kapcsolatban elegendő rugalmasságot biztosít. Mert amikor elérkezik a váratlan, akkor bizony eljön az ideje a professzionális manőverezésnek is.

Több évtizede folynak olyan kutatások, melyekből tudjuk, hogy például a pilóták sikeres feladatmegoldásának (is) egyik legfontosabb kulcsa a köztük zajló koherens kommunikáció. A pilótaoktató története nemcsak azt kérdőjelezi meg, hogy ember nélkül bármi működhet a jövőben. Továbbmegy ennél: tudjuk ugyan, hogy elkerülhetetlen a digitalizáció, ám a szuperhősök ideje most jön el csak igazán. Egy régi pilótamondás szerint van öreg és van vakmerő pilóta, de vakmerő öreg pilóta nincs.

A váratlannak vannak törvényszerűségei, amire fel lehet készülni: “Egy szög miatt a patkó elveszett. A patkó miatt a ló elveszett. A ló miatt a lovas elveszett. A lovas miatt a csata elveszett. A csata miatt az ország elveszett. Máskor verd be jól a patkószeget!”

Nem mintha a „patkószegek” folyamatos ellenőrzésével minden váratlan fordulatot ki tudnánk védeni - ám az is igaz, hogy a felkészületlen vállalat könnyebben kerül lépéskényszerbe vagy egy váratlan helyzet elsodorja. Aki vezetőként a pánikzónában is komfortosan akarja érezni magát - vagyis a rendkívüli helyzeteket is menedzselni akarja -, az jól teszi, ha tudatos elfogadással fordul a váratlan helyzetek esélyei felé.

Erről is szó beszélgetünk többek között a Hammel and Hochreiter üzleti reggelijén Mérő Lászlóval, Simó Györggyel, Szvetelszky Zsuzsával és Tóvári Zsuzsával.

Kristóf Györgyi
Ügyvezető
HAMMEL & HOCHREITER
Business & Management Consulting


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk