Megjelent: 7 éve

Megkezdődhetnek a bértárgyalások a BKV-nál

Napokon belül megkezdődhetnek a 2018-as bértárgyalások a BKV-nál - tudta meg a Városi Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége. A VKSZSZ-hez tartozó érdekvédelmi szervezetek, így a fővárosi cégnél működő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) is már júniusban kezdeményezte az előrehozott egyeztetést - az ország összes önkormányzati közlekedési vállalatnál egyszerre -, s jelezte, egységesen 15 százalékos béremelést követel az ágazatban dolgozók számára.

images

Soha ilyen korán nem kezdődtek még bértárgyalások a BKV-nál mint idén. Legalábbis akkor, ha a cégvezetés tartja magát a napokban kiszivárgott információhoz, miszerint szakszervezeti kezdeményezésre és nyomásra még ezen a héten elkezdődhet az egyezkedés a jövő évi béremelésről - tudatta Nemes Gábor, a VKSZSZ és az EKSZ elnöke.

Nemes emlékeztet: a VKSZSZ-hez tartozó szakszervezetek már júniusban kezdeményezték - egyszerre, összehangoltan - az összes közlekedési vállalat vezetőjénél a bértárgyalások előrehozatalát, s egyben jelezték, 2018-ra 15 százalék a munkavállalói oldal követelése. A korai kezdést az érdekvédők tapasztalatai indokolják: az ágazatban legalább 6 hónapig tart, mire a munkáltatók engedélyt kapnak a tulajdonostól arra, hogy konkrét béremelési ajánlatot is tehessenek. Ráadásul az önkormányzati tulajdonú cégeknek már ősszel le kell tenniük a jövő évi üzleti tervet a tulajdonosi képviselőtestület elé, s ennek elvileg már tartalmaznia kell a béremelés költségeit is - érvelt az elnök.

Ébredeznek a szakszervezetek


A júniusi levelet néhány nagyvárosi cégnél kedvezően fogadta a vezetőség, Szegeden már akkor jelezték, hogy egyetértenek a felvetéssel, s hamarosan meg is kezdődik az egyeztetés. A BKV-nál azonban szűkszavúan és határozottan elutasították a felvetést azzal, hogy a béremelésről még „idő előtti” beszélni. Igaz, mondta Nemes, az EKSZ akkoriban magára maradt és szokás szerint egyetlen társ-szakszervezet sem csatlakozott - pedig jó néhány működik a cégnél -, hogy együttes erővel kényszerítsék tárgyalóasztalhoz a munkáltatók.

Mostanra azonban szerencsére a menedzsmenthez lojális, általában az EKSZ-nél lényegesen kevésbé harcos érdekvédők is felocsúdtak, s a kezdeményezés mellé álltak. Vélhetően ezért is döntött úgy a cégvezetés, hogy elkezdi az egyeztetést. Igaz, egyelőre nem tudni, hogy a többi szakszervezet hány százalékos követeléssel fog előrukkolni, mint ahogy azt sem, hogy a munkáltatói oldal milyen ajánlattal érkezik. Nemes szerint azonban a jogos 15 százalékos emelést csak úgy lehet elérni, ha a tárgyalóteremben minden érdekvédő egységesen és hitelesen ezt követeli. Az elnök hangsúlyozza: a kiszámítható és biztos jövő évi béremelés életmentő lehet az ágazatban - a BKV-nak különösen nagy mentőöv kellene -, mert lassan kritikussá válik a munkaerőhiány. A fővárosban ez most kiemelten fontos, hiszen a metrópótlás miatt a BKV akár azonnal felvenne kétszáz sofőrt, ám alig van jelentkező.


Kritikus munkaerőhiány



A szakszervezetek a júniusi levelükben is jelezték a munkáltatóknak, hogy megfelelő, időben eldöntött béremelés nélkül nem fogják tudni a cégeknél tartani az embereket. Az érdekvédők szerint a munkáltatóknak és a tulajdonosoknak is fel kell ébredniük, s tenniük kell valamit az elvándorlás ellen, új munkavállalók felvételéért és megtartásáért. Ehhez hosszú távú, biztonságos, garantált béremelési stratégia kell - szögezi le Nemes hozzátéve, hogy a tulajdonosok kötelessége, s egyben felelőssége is, hogy a bértömeghez szükséges forrásokat időben előteremtsék. Az elnök emlékeztet: az állami tulajdonú közlekedési vállalatoknál 3 évre szóló megállapodást kötöttek - a MÁV-nál a napokban újabb béremelésről lehetett hallani -, míg az önkormányzati vállalatoknál minden évben hosszú, kilátástalannak tűnő harcot kell folytatni az 1-2 százalékos ajánlatokért is.

Az elnök bízik benne, hogy ezúttal néhány nagyvárosi közlekedési cég vezetéséhez hasonlóan a BKV-nál is ráébredtek: ígéretek helyett cselekedni kell, például egy időben érkező, komoly, hiteles, eredményes béremelési megállapodással.

A VKSZSZ felszólítja a városi közösségi közlekedési cégek vezetőit, hogy országszerte mindenhol haladéktalanul kezdjék meg a tárgyalásokat.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk