kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Lemondott a debreceni Csokonai Színház igazgatója

Március 30-i hatállyal távozik a debreceni Csokonai Színház igazgatói posztjáról Csányi János.

Csányi János azzal indokolta döntését, hogy a színház tavalyi mérlege több tízmilliós tartozást mutat, miközben pályázatában vállalta, úgy gazdálkodik majd, hogy nem lépi túl a színház költségvetési keretét - tájékoztatta a Népszabadságot Halász János, Debrecen kulturális ügyekért felelős alpolgármestere.

A napilap infomációi szerint nem távozik a posztjáról Vidnyánszky Attila művészeti vezető, aki együtt érkezett a színházhoz Csányi Jánossal, együtt írtákaz igazgatói pályázatot is. Az önkormányzat közgyűlése április 19-én tárgyalja az ügyet, akkor döntenek az új vezetői pályázat kiírásáról - olvasható a hirado.hu oldalon.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek