Megjelent: 7 éve

Középpontban a dolgozó nő

Önmegvalósítás, szakmai fejlődés elismerés - csak néhány azok közül a fogalmakat közül, amely eszünkbe juthat a „karrier” szó hallatán. Ma már egyre kevesebben kapcsolnak negatív jelentéstartalmat a hivatásukban is érvényesülni akaró nőkhöz, azonban továbbra is kisebb-nagyobb akadályokkal kell megbirkóznia azoknak, akik a magánéletében és a munka világában is bizonyítani akarnak.

Elégedett szakemberből válik elkötelezett kolléga

A június 10-én - immár negyedik alkalommal - megrendezésre kerülő Női Karriernap azoknak a cégeknek, kezdeményezéseknek és programoknak ad teret, amelyek segítenek megtalálni mindenkinek a helyét vagy a célja felé vezető utat. Ahhoz ugyanis, hogy valaki motivált és igazán kiegyensúlyozott lehessen, kulcsfontosságú, hogy elégedett legyen magával, az állásával és a környezetével.

Egy jó szakember, munkatárs aranyat ér - azt nem csak meg kell szerezni, de meg is kell tartani. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, fontos, hogy a munkaerőpiac szereplőinek elvárásai összhangba kerüljenek. Ehhez fontos, hogy a nők reális önértékeléssel és konkrét célokkal fogjanak bele a karrierépítésbe, és hogy a munkaadók törekedjenek az igényekhez közelítő vagy megfelelő feltételek megteremtésére.


Önmegvalósítás munkaadói támogatással



Több kutatásból is kiderült már, hogy a női munkavállalók körében a légkör és a munka-magánélet egyensúlyának megteremtésének támogatása kiemelten fontos. Éppen ezt felismerve, Magyarországon számos vállalat dolgozik azon, hogy támogató környezetet biztosítson ehhez. Akad, ahol képzéseket biztosítanak, máshol kifejezetten női kollégáik számára szerveznek előadásokat. Olyan cég is akad, aki kifejezetten a munkaerő-piacra való visszatérésben nyújt segítséget, törekszik arra, hogy megerősítse potenciális munkavállalóinak szakmai önbizalmát és tudatosságát.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Középpontban a dolgozó nő
2. oldal - Egy nap, ami a nőkről, a nőknek szól
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk