Megjelent: 17 éve

Idénymunkára kellünk?

A csehek, a magyarok, a lengyelek szkeptikusak, egy felmérés szerint nem vágynak a hosszú távú mobilitásra - közli a Neumann International igazgatója.

images

images

A közép- és kelet-európai országok közül csak a szlovákok gondolják egyértelműen, hogy a hosszú távú mobilitás jó az egyénnek - állapítja meg egy tanulmányra hivatkozva a Neumann International AG ügyvezető igazgatója, Deák Andrea. A Piac és Profitnak a brüsszeli elemzés kapcsán azt is kifejtette a szakember, hogy az európaiak általában pozitívan viszonyulnak a hosszú távú dolgozói mobilitáshoz, 46 százalékuk szerint ez jó az egyén számára, 49 százalékuk szerint jótékony a munkaerő-piac szempontjából, 57 százalékuk szerint jó az európai integráció szemszögéből.

A közép- és kelet-európai országok közül a szlovákok több mint 60 százaléka gondolja előnyösnek a hosszú távú mobilitást, a csehek, a magyarok és a lengyelek szkeptikusabbak. Magyarország esetében az arány 45 százalék - hasonló a cseheknél is - és 40 százalék alatti a lengyeleknél. A tanulmányból az is kiderül, hogy míg a lengyelek több mint 50 százaléka és a szlovákok 35 százaléka hajlandó más országba költözni, ha munkanélküliség fenyegeti, Magyarország és Csehország esetében ez az arány csak 30 százalék körüli.

Érződik az idénymunkák szaporodása - érvel a Neumann International AG ügyvezető igazgatója. A szezonállások szaporodásával egyre több környező ország munkaügyi szervezete találja meg az Állami Foglalkoztatási Szolgálatot, hogy a kinti vállalkozás számára magyar szakmunkást toborozzon. Egy német szálloda például kozmetikusi és masszőri képesítést, illetve gyakorlatot szerzett hölgy munkatársat keres, feltétel a 18-40 év közötti életkor, a kezdőbér pedig 1600 euró. Bajorországba - szintén az ÁFSZ bevonásával - szakácsnőt keresnek 30-45 év közötti, jó német nyelvtudású hölgy személyében. Az alkalmazás szezonmunkára szól, májustól augusztus végéig. Itt a bruttó havi bér 1205 euró. Magyar ápolónőket és házi betegápolókat is szívesen látnának a németek.

A német szövetségi parlament tavaly márciusban úgy határozott, hogy élve a csatlakozási szerződésben foglaltakkal, újabb három éves moratóriumot vezet be az EU 10-ek munkavállalóival szemben. A német döntés nem váltott ki óriási lelkesedést Magyarországon, de megértést kértek a magyaroktól. Németországban az utóbbi hónapokban nőtt a munkanélküliség. Jelenleg ugyanis 5 millió ember van állás nélkül, ami 12 százalékos rátának felel meg.

A rossz mutatók miatt nagy nyomás nehezedik a német kormányra, hogy tartsa zárva a határokat az új EU-tagok munkavállalói előtt. Az országban azonban továbbra is rendelkezésre áll egy százezres kvóta, amely lehetővé teszi az EU-10 munkavállalóinak, hogy bejelentett, társadalombiztosítást fizető munkásként dolgozzanak a szövetségi köztársaságban. Ugyanakkor évente 300 000 szezonális munkást, és 23 000 szerződéses vállalkozót engedtek be a piacra. A százezres keretet legnagyobb részét lengyelek töltik ki. Jelenleg 11 300 magyar dolgozik a kétoldalú egyezménynek köszönhetően Németországban. A németek reményei szerint a következő három év gazdasági föllendülést hoz, ez pedig lehetővé teszi, hogy három év elteltével megnyissák munkaerő-piacukat, és ne kelljen a fennmaradó két évre is moratóriumot hirdetni.

A Németországban legálisan dolgozók közül legtöbben a fémfeldolgozó- és az építőiparban tevékenykednek, míg Ausztriában az építőipar után a vendéglátóipar és a mezőgazdaság szívja fel a legtöbb magyar munkaerőt. Összességében a legális külföldi munkavállalás a foglalkoztatott magyar lakosság kevesebb, mint 1%-át érinti, s ez már magában foglalja azt a néhány száz magasan képzett értelmiségit, akik külföldi egyetemeken, kutatóintézetekben, illetve multinacionális vállalatoknál dolgoznak Európában, illetve Európán kívül.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel

A HR-vezetők egyetértenek abban, hogy a vezetőképzés hatékony megoldás a mérgező munkahelyi kultúra elleni küzdelemben. Teljes cikk

Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk