Szilágyi Katalin
Megjelent: 17 éve

Pályakezdőket várnak a közigazgatási ösztöndíjas programba

A közigazgatás iránt érdeklődő pályakezdőket várnak az egész kormányzatot érintő ösztöndíjas programba, amelyet a Szociális és Munkaügyi Minisztérium valamint a Kormányzati Személyügyekért Felelős Államtitkárság közösen indít. A pályázatokat június végéig várják, a legtehetségesebb fiataloknak az egyéves program után munkát ajánlanak.

A korábban meglévő elemekre épülő, egységes, az egész kormányzati személyügyet érintő programot indít a munkaügyi tárca és a Kormányzati Személyügyekért Felelős Államtitkárság. A közigazgatásban zajló kultúraváltás jegyében szeretnének tehetséges, több nyelvet beszélő, kreatív, ambíciózus pályakezdőket megnyerni, különös tekintettel arra, hogy 2011-ben Magyarország lesz az unió soros elnöke, amikor szükség lesz képzett szakemberekre - mondta Szetey Gábor államtitkár hétfői sajtótájékoztatóján. Hozzátette: idén először a pályázók kiválasztása egységes elvek szerint történik. A szeptemberben induló programban 11 minisztérium vesz részt.

Az ösztöndíjasok egy év alatt megismerhetik a közigazgatás rendszerét, az egyetemeken szerzett elméleti tudásukat a gyakorlatban is hasznosíthatják, valamint értékes munkatapasztalatokat szerezhetnek - fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, a beilleszkedésben szakmai vezetők és mentorok segítik őket, a legjobbak pedig a program végén az adott tárcánál állandó munkát is kaphatnak. Az ösztöndíjasok havi bruttó 160 ezer forintot kereshetnek majd - jegyezte meg Szetey Gábor.

A programban idén 150 olyan felsőfokú végzettségű pályakezdő vehet részt, akik még nem töltötték be 30. életévüket, diplomájukat két éven belül szerezték, nem álltak eddig munkaviszonyban és vállalkozóként sem dolgoztak - ismertette Szetey Gábor. Hangsúlyozta: nyugatiasabb közigazgatási kultúrát szeretnének kialakítani, ezt a célt szolgálja a teljesítményértékelés, valamint a vezető posztokon a szakmai kiválasztás, pályáztatás rendszerének bevezetése illetve a versenyképes fizetés megteremtése is.

Székely Judit, a munkaügyi tárca szakállamtitkára emlékeztetett: a közigazgatásban korábban is volt ösztöndíjas foglalkoztatás, két központi program, illetve 2005-ben újabb 9 plusz 3 hónapos program indult a pályakezdők foglalkoztatására. Mint mondta, eddig 89-en vettek részt az ösztöndíjas programban, 90 százalékuknak sikerült a közszférában elhelyezkedni.

Szilágyi Katalin
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk