kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Ezekre hivatkozva diszkriminálják a 45 éven felüli álláskeresőket

Tavaly év végén az Aarenson Consulting Restart-Up közösségi projektje egy közvéleménykutatást készített a 45 év feletti értelmiségiek diszkriminációjáról. A kutatás igyekezett felmérni a cégen belüli foglalkoztatási arányát ennek a korosztálynak, a megkülönböztetés okait és olyan értékeket keresett, melyek pozitívan befolyásolták ezen korcsoport mellett a döntést.

Első kérdésünkre adott válaszok maximálisan hozták a statisztikát, mely szerint átlagosan a munkavállalók 50-60%-a érzi magát hátrányosan megkülönböztetve kora miatt. Annak érdekében, hogy ennek objektív okait is vizsgálhassuk megkérdeztük mi az oka annak, hogy hátrányba kerül ez a korosztály a kiválasztás során.


Egészségi problémák



Őszintén meglepett a válasz, hogy első helyen 27%-os részaránnyal az egészségi probléma, mint ok végzett. Elgondolkodtató, ugyanakkor remekül kezelhető. Vajon a cégen belül megnövekedett betegszabadságok miatti prekoncepció mutat ez irányba vagy a jelöltek nem képviselnek egy olyan dinamizmust az interjún, ami az egészséges pályázót sugározná a kiválasztást végző szakembernek? Másrészt ez az indok remekül kezelhető is. A mozgás fontosságára, amúgy is ezer meg egy kampány hívja fel a figyelmet. Aki komolyan tervezi a munkavállalás utolsó 15-20 évét, annak egészségileg is érdemes arra készülni. Különböző szűrésekre elmenni, testhezálló mozgásformát találni és azt rendszeresen gyakorolni. Nem a munkáltató érdekében, inkább saját magunkért kell ez ügyben tenni . Klubtagságunkról, hobbijainkról pedig érdemes egy két gondolatot az önéletrajzba is írni. Ha pedig teszünk az meglátszik kisugárzásunkon, magabiztosságunkon, kondíciónkon is. Ez ok egy könnyen orvosolható ok!


Generációs különbségek



Második és harmadik helyen egyforma részaránnyal két indok szerepel. Az egyik a generációs különbségek, miatt eltérés, a másik, hogy a szakmai vezetők elzárkóznak a korosztály felvételétől a HR hiába támogatja/ajánlja a jelöltet.

diszkrimináció

A generációs különbségeket illetően nem megfelelni kell a mai fiataloknak, hanem az eltérő értékrendre való figyelemfelhívás a lényeg. A restart-up program egyik kiemelt programcélja az edukáció, mely a cégek képzését helyezi előtérbe. Fókuszba helyezve, hogy a 45 év feletti korosztály felvétele és megtartása milyen versenyelőnyt eredményez adott szervezet életében. A lojalitás miatti költségmegtakarítás, a fókuszált figyelem miatti minőségi munkavégzés, a tudástőke kihasználása, rugalmas munkavégzésre való nyitottság, adókedvezmények stb. Bizonyított, hogy a mai Y-generációs munkavállalók átlagosan 5 percet tudnak fókuszban maradni, míg az X-generációnál ez közel egy óra. Hatalmas eltérés. Az állandó ingerkeresés hatással van a munka minőségére is.


A szakmai vezetők nyitottságának eléréséhez több dologra van szükség egyszerre



- A munkaerőpiacon a munkaerőhiány tovább növekedése nyitni fogja a kor ollót
- Szervezeten belül hiteles HR szakemberek indoklása a jelölt felvétele érdekében
- A jelöltet ajánló fejvadász cégek bemutatás során professzionális szakmai indoklása
- Referenciák
- Személyiségteszt eredmény (Restart-up pszichológiai teszt)


Digitális lemaradás



Listán volt a digitális lemaradás is, ami ellen könnyű tenni, mert rengeteg online kurzus van ingyen, családtagokat érdemes megkérni egy hétvégére, hogy mutassa meg nekünk alapszinten egy-egy szoftver működését, otthon tudjuk gyakorolni picit és ezt írjuk be önéletrajzunkba is. Ha egy alapkészség rendelkezésre áll, megszűnik az a fajta tartás a technológiától, ami enélkül sajnos megvan. Ha egyik megy, a másikat már könnyebb elsajátítani. Ezek a cégek indokai, amire a munkavállalók tudnak reagálni.

Érdemes még nyelvtudásunk aktívan tartani, ha épp nem használjuk akkor is járjunk el kéthetente ingyenes nyelvi beszélgető klubba, ahol kötetlenül lehet hasonló emberekkel társalogni.

A kormány célja, hogy 2020-ig 20%-kal növelje a középkorúak foglalkoztatását. A felvétel esélyei folyamatosan nőni fognak. A restart-up program célja, hogy munkavállalóit ezen indokok kiküszöbölésével juttassa vissza, reintegrálja a munkaerőpiacra.

A cikk következő része azt fogja elemezni, hogy milyen pozitív értékeket látnak a középkorúakban a cégek, azaz mi az az érvrendszer, ami támogatja felvételük.

Pethő Anikó
https://www.linkedin.com/in/pethoaniko
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere

A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk

Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel

Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk

Elfelejthetjük, hogy a jövőben csak a helyi piacon fogunk versenyezni a munkavállalókért - interjú Kalmár Ákossal, a Continental Csoport országos HR vezetőjével

HR mutatók szempontjából sikeres évet zárt 2023-ban a Continental Csoport Magyarország: nem kívánt fluktuációjuk jelentősen csökkent a megelőző... Teljes cikk