kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

A felelős foglalkoztatás a munkáltatói márkát erősíti

A fenntarthatóságot és vállalati felelősségvállalást integráló küldetéstudat egy vállalat illetve a vezetők, fejlett, meghonosodott és fókuszban lévő szemléletrendszere. Különösen azért, mert a legtöbb globális szinten tevékeny nagyvállalat tisztában van azzal, hogy bármilyen típusú, tehát vállalaton belüli vagy a külső környezet érintettjeivel való közös értékteremtés nagyban hozzájárul a globális márkaérték növekedéséhez. Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. új kezdeményezése „Az Év Felelős Foglalkoztatója” díj célja, hogy erősítse ezt a szemléletet.

A dolgozók értékteremtő individuumként és közösségként kezelése hozzájárul ahhoz, hogy az társadalmi értékláncban a vállalatunk ismertsége, vonzósága, megbecsültsége növekedjen.

Azok a márkák, akik érték vezérelten, és társadalmi célokat szem előtt tartva működnek, ők lesznek hosszútávon sikeresek. – mondta Paul Polman, az Unilever vezérigazgatója.

Ezt a szemléletet realizálja Magyarországon az OFA Nonprofit Kft. 2016-ban előszöri– remélhetően hagyományteremtő célzattal – kiírt pályázata – Az Év Felelős Foglalkoztatója Vándordíj - a Magyar Kereskedelmi Kamarával a Magyarország társadalmát érintő legfontosabb területet, a foglalkoztatást, a fenntarthatóság témáját iránymutatóan karolja fel és fűzi össze.

Az innováció az összekötő elem a fenntarthatóság és foglalkoztatás területeinek kapcsolódásában. „Az újszerű szemléletek meghonosodásában kiemelkedő a felelősségük a nagyvállalatoknak Magyarországon, hiszen a rendszerváltás után a multinacionális vállalatok honosították meg a civil szervezetek gyengesége miatt a vállalati felelősségvállalás kultúráját. A foglalkoztatás fontos fenntarthatósági terület. Rendkívül sokszínű az az eszköztár, amihez egy felelős munkáltató nyúlhat.” – mondta Soós Andrea, az OFA vezető munkatársa.

A fenntarthatóság vállalati kezelése nem csak a humán vagy PR területhez általában hozzárendelt CSR management területet jelenti, hanem egy vállalatirányítási szemléletet. A fenntarthatóságnak így valóban a boardroomban a helye.

A szervezeti és vállalati kultúra egy vállalat márkaképének fontos része. A jó márka belülről építkezik. A vezetői szemlélet az erős márka fontos része. A dolgozók pedig a legfontosabb márkaérintkezési pontok. A dolgozókkal és az érintettekkel együtt lélegző munkaadói márka hatóereje így jóval nagyobb.

A munkáltatói márkaépítés kapcsot teremtett a gyakran elszigetelten működő HR és kommunikációs területek között. Ma már elengedhetetlen, a CSR terület involválása is. Ezen túlmenően egy minden területet átható fenntarthatósági vállalati stratégiában való gondolkodás kell, hogy összefogja a területek munkáját. Fontos, hogy a mindennapokban is megélhetőek legyenek a munkavállalók számára a vállalat célja, értékei, és tisztában legyenek azzal az értékkel, amit ők hozzátesznek nap mint nap a vállalat értékéhez.

A belső vállalati tehetségmenedzsment és képzés, az új generáció munkavállalóinak bevonása, az egészségfókuszú belső aktivitások és a kiegyensúlyozott work-life balance támogatása a vállalatnál dolgozók „jóllétét” táplálja. .A belső munkáltatói márka építése, a felelős munkavállalói fellépés során fontosak a forintosítható befektetések, de sokszor kis költségvetést igénylő, a dolgozók számára naponta érezhető értéket teremtő munkavállalói programok azok, amik nagyobb bevonódást tudnak elérni. Mindez tehát egy rendkívül komplex eszközrendszer, amit az OFA Nonprofit Kft. ebben a pályázatban értékel.

Ez az első olyan kezdeményezés Magyarországon, mely a felelős foglalkoztatás és a felelős vállalati működés belső vállalati és össztársadalmi jelentőségét közös platformon kezeli, és egyfajta szemléletformálást és párbeszédet katalizál az érintettek között.
A pályázat célja, hogy díjazza azokat a munkáltatókat, akik a legkiemelkedőbb jó gyakorlatot tudják bemutatni a felelős foglalkoztatás területén. A pályázatuk alapján kiválasztott 30 pályázó lehetőséget kap a Felelős foglalkoztató vagyok elnevezésű, 2016. november 24-én megrendezésre kerülő konferencián való kiállításra, valamint a nevezéssel pályáznak is egyben „Az Év Felelős Foglalkoztatója” Vándordíjra.  


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Profi programozók önkéntes munkája segítheti a fogyatékkal élő embereket, hogy munkához jussanak

A digitalizáció nem csak a pénzügyi világot alakította és alakítja át, de többek között a karitatív szervezetek munkáját is hatékonyabbá... Teljes cikk

ESG-intézkedések - ilyen különbségek vannak a kkv-k és a nagyvállalatok között

A vállalatok nagy többsége szerint az ESG a jövőben rendkívül vagy nagyon fontos lesz üzleti működésük szempontjából – mutat rá a BDO... Teljes cikk

Sok vállalat a HR-re bízza a társadalmi felelősségvállalást, de forrást nem igazán ad hozzá

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a... Teljes cikk