Megjelent: 7 éve

Már a magasan képzett munkaerő az új magyar cél

Úgy tűnik, már nem akarunk olcsó munkaerővel versenyző "összeszerelő" ország lenni, legalábbis az NGM gazdaságfejlesztésért felelős államtitkára szerint. Lepsényi István a think.BDPST konferencián azt mondta, hogy korábban a mennyiségi munkahelyteremtés volt a cél, addig mára magyar kormány új célja az lett, hogy limitált mennyiségű, de magasan képzett munkaerő várja a nemzetközi szereplőket, írja a Napi.hu.

Az államtitkár szerint probléma az informatikushiány, hiszen a digitális felzárkózáshoz az is fontos lenne, ha a közepes- és kisvállalatok maguk is alkalmaznának fejlesztőket, digitális szakembereket. és beépítenék a digitális megoldásokat a munkafolyamataikba.

Pawel Chorazy, a lengyel gazdasági minisztérium helyettes fejlesztési államtitkára szerint a probléma az, hogy sok a kreatív ötlet, de nem épülnek köréjük sikeres vállalkozások, nem innovatívak, írja a Napi.hu.

Abban mindkét politikus egyetértett, hogy az európai közös digitális piacot (DSM) mindenképpen meg kell teremteni.

Napi.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az üzleti hallgatók készen állnak a mesterséges intelligencia munkahelyi használatára

A brit gazdasági szakos hallgatók szerint az ügyfélszolgálati munkakörökre lesz a legnagyobb hatással a mesterséges intelligencia - derül ki egy... Teljes cikk

Iskolapadba ültetheti a vezetőket a mesterséges intelligencia forradalma

A generatív mesterséges intelligencia forradalmasítja a bankvilágot és új lehetőségek sokasága nyílik meg a pénzintézetek és ügyfeleik előtt.... Teljes cikk

Pánik és potenciál: Mit tanultak a dolgozók a mesterséges intelligenciáról 2023-ban?

A mesterséges intelligencia eddig is jelentős hatással volt a munkánkra, és a jövőben is komoly változásokat eredményezhet. Lássuk, milyen... Teljes cikk