kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Hiba a sablonos kísérőlevél pályázáskor

Az önéletrajz mellett a motivációs levél képviseli a pályázót először a cég előtt. Az ideális kísérőlevél jó szórólaphoz hasonlítható. A pályázók ötletes, figyelemfelkeltő, precíz bemutatkozó sorokkal növelhetik esélyüket egy személyes beszélgetésre. A szarvashibák elkerülésére néhány tanács.

images

Bár az állásajánlatokat közzétevő munkaadók és tanácsadó cégek közel 70 százaléka álláshirdetéseiben motivációs levelet - más néven kísérőlevelet - is kér az önéletrajz mellé, a jelentkezők egy része elsiklik felette és nem küldi. A másik hiba a kérés ellenére küldött kísérőlevél. Ezért mindig pontosan olvassuk el az álláshirdetés szövegét és a kérésnek megfelelően állítsuk össze írásos anyagunkat.

A pályázók egyik gyakori hibája, hogy a kísérőlevélben összefoglalják mellékelt önéletrajzukat. Lehet egy-egy fordulattal utalni a pályafutásra - például az "amint önéletrajzomból kitűnik..." fordulattal -, ám kerüljük a cv összegzését. Érdemes benne a következő kérdéseket megválaszolni: Hol találta az álláshirdetést? Milyen pozícióra pályázik? Miért adta be a jelentkezést és miért éppen ehhez a céghez? Miét tartja magát alkalmasnak a pozícióra?

Nem a pozícióra írt motivációs levél

Gyakori hiba a sablonos, közhelyektől hemzsegő kísérőlevél, amelyet az álláskereső minden megpályázott pozícióhoz mellékel, csupán a címzést cseréli ki. Néhány gyakori közhely: "jó a kommunikációs készségem", "szeretem a kihívásokat", "kreatív vagyok", "szeretek csapatban dolgozni". Ha ezeket a fordulatokat használjuk, akkor tanácsos egy-két a múltból vett konkrétummal alátámasztani, máskülönben a HR-esek szeme átsiklik a szlogenek felett. A motivációs levelet mindig konkrét cégre, pozícióra és munkakörre írjuk. Nagy ívben kerüljük az általánosságokat is. Ha például értékesítési vezető pozícióra jelentkeztünk, ne biggyesszük mellé, hogy "mindenféle marketinges munka is érdekel."

A címzés elhagyása

Amennyiben nem adtak meg kontaktszemélyt, ha csak tehetjük, derítsük ki, ki a kísérőlevél címzettje. A névre szóló anyag növeli a pályázó személye iránti bizalmat. A jelölt ugyanis motiváltnak tűnik, ha vette a fáradtságot és telefonon is utánajárt a célszemély nevének. Ezzel szemben a "Tisztelt Hölgyem/Uram" fordulat sablonosnak hathat.

Terjengősség

Ahogy az önéletrajznál, úgy a kísérőlevélnél is meg kell találni a megfelelő arányt. A túl hosszú és a néhány mondatos írás sem tanácsos. Általában fél, maximum egy gépelt oldal az ideális terjedelem.

Elütések, helyesírási hibák

Az otromba nyelvtani, helyesírási hibák sem tüntetik fel túl jó színben az álláskeresőt. A leendő munkaadók ugyanis joggal feltételezhetik: a pályázó mindennapi munkája során is felületes, hanyag lesz. A kísérőlevél küldése előtt használjunk helyesírás-ellenőrző programot vagy nézessük át egy, a témában otthonosan mozgó baráttal, ismerőssel!

Öntömjénezés

Rossz fényt vet a jelöltre, ha a szakmai alkalmassága megindokolásánál hosszú, tömött sorokban tömjénezi magát, mint ideális, minden szempontból tökéletes munkatársat. Ezekkel a fordulatokkal inkább az ellenkezőjét éri el...

Baráti hangnem

A túlzottan laza, haverkodó stílus szintén nem használ az ügynek, mivel a kísérőlevél célja szakmai alkalmasságunk alátámasztása. Ilyenkor mindig fogalmazzunk üzletiesen, semmiképpen se tegezzük a levél címzettjét.

A kísérőlevél elolvasásának megköszönése

A jelöltek a kísérőlevél végén gyakran használják a "Köszönöm, hogy elolvasta a levelet" fordulatot. Ám a pályázók ezzel sem szereznek jó pontot, mivel ez a szakemberek dolga. Bizonyos esetekben sértőnek tűnhet vagy túlzott önbizalomhiányról árulkodhat.

Küldés külön dokumentumként

Az elküldés módjára is tanácsos odafigyelni. A pályázók a kísérőlevelet jellemzően külön dokumentumban továbbítják, mégis célszerű mindezt az önéletrajzzal azonos fájlban elküldeni. A szakemberek számára ugyanis előnyösebb egyben látni a pályázók bemutatkozó anyagait.

Takács Gabriella
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost

Évi 150 ezer fontért, azaz mintegy 70 millió forintért keresnek az Egyesült Királyság legtávolabbi, legeldugottabb szigeteinek háziorvosi... Teljes cikk

Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk