Megjelent: 5 éve

Leépítéseket is tervez az Ikea

Felgyorsítja átalakulási folyamatát az Ingka csoport, növelve befektetéseit új és meglévő Ikea áruházaiba és a kiszolgáló központjaiba. De a városok központibb részén is megjelenik, illetve a munkahelyteremtéssel együtt le is épít.

A piaci pozíciójának megerősítésével az egész szervezeti működésüket újragondolják. A 30 új Ikea érintkezési pont létrehozása, a kiszolgáló hálózatba és digitális megoldásokba való befektetés előreláthatólag 11 500 új munkahelyet teremt a következő két évben. Mindeközben a 160 ezer pozícióból 7500 szűnhet meg, ami elsősorban globális funkciókat és háttérirodákat érint harminc országban.

Az Ingka csoport elnök-vezérigazgatója így nyilatkozott, hogy tartani kell a lépést a változó fogyasztói igényekkel. Az átalakulási folyamat magában foglalja egy új, városközpont-szemléletű megközelítés tesztelését harminc nagyvárosban, kiegészítve ezzel a vállalat nagyobb áruházait, valamint a digitális és szolgáltatás választékuk megerősítését.

Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában sokkal nagyobb hangsúlyt kap majd a kényelem és megfizethetőség, a többcsatornás kereskedelem és a fenntarthatóság. A három ország jelenlegi 3 233 munkahelye közül 33 szűnhet meg, melyek főként háttérirodai pozíciók.

portfolio.hu

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk