Megjelent: 7 éve

Már csak két nap van, hogy érvényesítsük az idei adójóváírásunkat

Ha nem sietünk, már csak a jövő évi adónkat csökkenthetjük. Háromféle nyugdíjcélú megtakarításra, illetve egészségpénztári befizetés után is jár nekünk a kedvezmény bizonyos összeghatárig, írja a portfolio.

Az éves befizetésünk arányában 20%-os szja-jóváírással díjazza az állam, ha bizonyos pénzügyi termékekben öngondoskodunk. Az adójóváírás azon megtakarításunk egyenlegét gyarapítja, amelynek a legutóbbi éves befizetései után az adójóváírást igénybe vettük. Ekkora adójóváírás jár


  • nyugdíj-előtakarékossági számlán (NYESZ) elhelyezett megtakarításra legfeljebb 100 ezer (2020-ig nyugdíjba vonulóknak 130 ezer) forint összegben,
  • nyugdíjbiztosításban elhelyezett megtakarításra legfeljebb 130 ezer forint összegben,
  • önkéntes nyugdíjpénztárnál elhelyezett megtakarításra pedig legfeljebb 150 ezer forintig,
  • az egészségpénztári megtakarításra szintén 150 ezer forint erejéig, sőt itt az első évben további 10% állami támogatást is igénybe vehetünk, ha két évre lekötjük a pénzünket.


A biztosítók tapasztalatai szerint például az első támogatott év után ügyfeleik közel felének számlájára nem érkezett adójóváírás a NAV-tól. Ez többek között annak lehet a következménye, hogy az érintettek elmulaszthatták adóbevallásukon feltüntetni adójóváírási igényüket.

Portfolio
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk