kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Egri kórház: aki perelt, megkapta a visszatartott béren kívüli juttatást

Peren kívüli megállapodás született az egri Markhot Ferenc Kórház dolgozóinak járó cafeteria kifizetéséről hétfőn az érdekképviseletek és az intézmény között - tájékoztatott az Állami Egészségügyi Ellátó Központ.

images

A közleményben azt írták: a kórház érdekképviseletei - az Egri Ápolási Szakszervezet, valamint a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete -, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ képviselői és a kórház megbízott főigazgatója megállapodtak abban, hogy az egészségügyi intézmény a jogosult munkavállalóknak peren kívül kifizeti az elmaradt cafeteriát. Ennek érdekében pedig kollektív megállapodást kötnek.

A szakszervezetek korábban sérelmezték, hogy a kórház az érvényes szerződés ellenére évek óta nem fizet béren kívüli juttatást mintegy 1500 dolgozójának. Szakszervezeti segítséggel öten próbapert indítottak az egészségügyi intézmény ellen.

Az ügy több bírósági fokot is megjárt, míg végül a Kúria ugyanazt mondta ki, mint az Egri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, valamint az Egri Törvényszék mind az öt dolgozó esetében: 2013-ig visszamenőleg ki kell fizetni nekik az azóta visszatartott béren kívüli juttatást - évente egyhavi bérnek megfelelő összeget - a kamatokkal együtt. A pernyertesek megkapták a pénzüket, a többieknek azonban nem fizetett a kórház.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk