Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

A taxisok szerint reklámelhelyezéssel kiváltható lehet az emelt taxitarifa

Az Európai Taxis Egyesület szerint a taxikon a reklám elhelyezése kiválthatja a tarifaemelést, mivel azzal plusz bevételhez juthatnak a fuvarozók - írja az MTI.

A szervezet közleménye szerint megbeszélést tartottak a fővárossal, amelyek során megállapodtak abban, hogy nem emelik a tarifákat, mert annak nincs kidolgozott mértéke. Emellett egyetértettek abban, hogy növelni kell a taxisok bevételét, ehhez elengedhetetlenül szükséges a járműveken elhelyezett reklámok engedélyezése. Az egyesült szerint ezzel az áremelés is elkerülhető.

Közleményében az egyesült kitért arra is, hogy a taxisszervezetek egyhangúlag úgy látják, a Budapest Airport nem tartja be a taxisrendeletet. Ezért szerintük a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) fel kell szólítania a szabályok betartására a repülőtér üzemeltetőjét, így az érkezési oldal fedett részén minden taxinak biztosítható lenne az utasok elérése.

Az MTI ezzel kapcsolatban megkereste a Liszt Ferenc-repülőtér üzemeltetőjét. Hardy Mihály kommunikációs igazgató azt közölte, hogy a Budapest Airport minden szempontból betartja és lehetőségeihez képest betartatja a budapesti taxisrendeletet. A repülőtér teljes mértékben elégedett a jelenlegi taxitársaság szolgáltató tevékenységével. Megbízható és magas színvonalú kiszolgálást, minőségi garanciákat nyújt az utasok és a repülőtér számára - közölte. A telefonon előrendelt egyéb taxik számára továbbra is hozzáférhető a repülőtér külső járdaszigete a 2A és a 2B terminál előtt is. Ezen a gyakorlaton a Budapest Airport az utasok érdekében nem kíván változtatni - olvasható a közleményben.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk