Megjelent: 5 éve

Itt a Facebook következő áldozata - jogos a kirúgás

Hiába perelt egy ipari tanuló: aki a közösségi portálon elhelyezett profiljában szidalmazza a munkaadóját, azt előzetes figyelmeztetés nélkül is jogosan rúghatják ki Németországban - írja a www.sg.hu portál.

images

Az ügy azután került bíróság elé, hogy egy 26 éves ipari tanulónak azonnali hatállyal megszüntették a munkaviszonyát, miután a Facebook-oldalán azt írta a munkahely/munkaadó rovatba, hogy: "rabszolgahajcsár és kizsákmányoló", "Bochum jobbágya" és "hülye sz.r - mindezt minimálbérért cserébe". A kirúgott ipari tanuló pert indított és az első fokon eljáró bochumi munkaügyi bíróság neki adott igazat. A testület azt hangsúlyozta, hogy a foglalkoztatónak figyelmeztetnie kellett volna a dolgozót vagy el kellett volna beszélgetnie vele. Nos, a hammi munkaügyi bíróság hatályon kívül helyezte az első fokú ítéletet.


2013. január 17.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek