kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Több bevétele van a családoknak

Javult a háztartások jövedelmi helyzete és nőtt az átlagos életszínvonal Magyarországon, tavaly mintegy 4,7 százalékkal emelkedett a reáljövedelem és a legszegényebbek jövedelme nőtt leginkább, 5-6 százalékkal az előző évhez képest - egyebek közt ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) A háztartások életszínvonala, 2015 című kiadványából.

A háztartások egy főre jutó éves átlagos bruttó jövedelme 2015-ben 1,44 millió forint, nettó jövedelme pedig 1,15 millió forint volt, az előbbi 4,8, az utóbbi 4,6 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A bruttó jövedelmeket alkotó munka- és a társadalmi jövedelmek egyaránt emelkedtek, de előbbi nagyobb mértékben, aránya pedig magasabb lett, elérte a 69 százalékot.

Kincses Áron, a KSH életmód-, foglalkoztatás- és oktatásstatisztikai főosztályának helyettes vezetője a kiadvány csütörtöki ismertetésekor kiemelte azt is, hogy a három és több gyerekes családok jövedelme nőtt a legnagyobb mértékben, átlagosan 17,8 százalékkal.


Még mindig a lakosság negyede van kitéve a szegénységnek vagy társadalmi kirekesztésnek



Elmondta: a mélyszegénységben élők száma tovább csökkent, 293 ezerről 185 ezerre, arányuk 3 százalékról 1,9 százalékra mérséklődött, és a jövedelmi egyenlőtlenségek is csökkentek kis mértékben tavaly. Európában Magyarország a közepesnél egy kicsit kevésbé egyenlőtlen országok közé tartozik.

A kutatás szerint Magyarországon 2,541 millióan voltak fokozottan kitéve szegénység, vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának tavaly, ami a népesség 26,3 százaléka, ami csaknem 2 százalékpontos csökkenés 2014-hez képest. Az összetett szegénységi mutató három halmazt foglal magában: a relatív jövedelmi szegénységben, a súlyos anyagi deprivációban, illetve a nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásban élőket.

A vezetőhelyettes elmondta: a szegénység kockázata az átlagosnál nagyobb veszélyt jelent a 18 év alatti gyermekek, az alacsony végzettségűek, az egyszülős családok, a munkanélküliek és a roma népcsoport esetében is. Különösen kedvező eredménynek tartotta, hogy a legnagyobb mértékű javulás a gyermekszegénység területén következett be, a 18 év alattiak körében a szegénységi arány 25 százalékról 19,9 százalékra csökkent.


Többet is költünk



Kincses Áron beszámolt arról is, hogy a kedvező gazdasági környezet eredményeként egyúttal többet is költöttek a magyarok össztársadalmi szinten, a kiadások a 2008-as gazdasági válság előtti szint fölé emelkedtek. Tavaly a háztartásoknak 979 ezer forint volt az egy főre jutó éves átlagos fogyasztási kiadása.


A fiatalok elégedettebbek



A KSH a jövedelmi viszonyok abszolút mutatóin túl a szubjektív jóllétet, az emberek saját életük megítélését is vizsgálta, az eredmények alapján az élettel való elégedettség nem változott az elmúlt évekhez képest. A fiatal felnőttek elégedettek a leginkább, majd ez jelentősen csökken az életkor előrehaladtával 45-54 éves korcsoportig. A kutatásból az is kiderült, hogy az iskolai végzettség meghatározóan befolyásolja a megítélést, elégedettséget, emberekbe vetett bizalmat. A szakértők megállapították azt is, hogy 2015-ben javult az emberek biztonságérzete, míg 2013-ban még csak a társadalom 64 százaléka érezte magát biztonságban, 2014-ben az arány már 74 százalék, tavaly pedig 75 százalék volt.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk