kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Oscar-díjat ér most a mentor program

Az egyre jobban változó munkaerőpiacon igyekszik valamennyi cég megtartani a munkavállalóit különböző ösztönzőkkel. Így kiváló eszköz lehet a mentoring, most ezt jutalmazzák a Mentor Oscar Pályázaton.

images

A munkáltatók változatos módszerekkel próbálják magukhoz csábítani és megtartani a munkatársakat: van, ahol minden pénteken édesség csomagot osztanak; máshol „tréning menüből” válogathatnak a munkáltató költségén fejlődni vágyó alkalmazottak; sok helyen onboarding programot indítottak; és persze próbálkoznak a juttatások növelésével is.

Az eszköztárból ugyanakkor még sokszor hiányzik a mentoring, pedig, mint egy kutatás kimutatta: azoknak, akiknek van mentoruk, kétszer nagyobb valószínűséggel maradnak az adott cégnél legalább 5 évig. A dolgozókat most már nem elsősorban a fizetés mértéke tartja meg egy munkahelyen. Sokkal fontosabb már a kapcsolatok és légkör az adott munkahelyen. Ha a munkavállaló fontosnak érzi magát, ha a vállalat tudatosan pozitív kapcsolatokat, kapcsolódási pontokat épít ki vele, fel sem fog merülni benne a váltás lehetősége. A jól felépített és menedzselt vállalati mentoring program pontosan ezt az odafordulást és megerősítő kötődést biztosíthatja.

A 2011 óta létező Mentor Oscar díjat olyan szervezetek hozták létre, amelyek sikeres mentoring programokat futtatnak, azaz fontosnak tartják a munkatársközpontú, támogató és ugyanakkor eredményorientált vezetői szemlélet meghonosítását és elismerését.

Vannak vállalatok, ahol a már évek óta futó, alaposan átgondolt mentoring program része nemcsak a HR hanem az egész cég stratégiájának például ilyen a többszörös Mentor Oscar nyertes IBM vagy a Citi Bank. Vannak ígéretes új kezdeményezések például az Evosoft önszerveződő mentoring programja (2017 egyéni Mentor Oscar díjazott) vagy a Grundfos speciális mentoringja, amit már azokra is kiterjesztenek, akik még csak kacsingatnak a cég felé (felső- és középfokú oktatásban résztvevők)

Ha mentorál vagy mentorált nevezzen a Mentor Oscar Pályázaton és nyerje el az értékes díjakat, illetve az elismeréssel járó presztízst!
Ha ismer olyan szervezetet, ahol sikeres mentoring program folyik, segítse őket azzal, hogy értesíti őket a pályázatról!

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára

Az érdeklődők általános újságírás, sajtófotó és videós újságírás kategóriában pályázhatnak a felhívásra. Teljes cikk

A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk

Kárpótlás az Erasmusért: a világ bármely egyetemére eljuthatnak a magyar diákok ezzel az ösztöndíjprogrammal

Nemcsak az európai egyetemekre, hanem a világ bármely egyetemére eljuthatnak a diákok, a kutatók és az oktatók a Pannónia Ösztöndíjprogramban -... Teljes cikk