Megjelent: 4 éve

Mentor Oscar: a reverz mentoringot díjazták

A kilencedik alkalommal átadott Mentor Oscart a számos pályázó szervezet közül a Citi Bank vihette haza, elismerésként a náluk magas szinten megvalósított reverz mentoring programért. Az egyéni kategóriában a rangos díjat Endei-Kiss Judit, a Telenor HR vezérigazgató-helyettese kapta, aki mind vállalaton belül, mind kívül, sokak számára mentorként és vezetőként (is) példakép.

Mentor Oscar díjat azok a szervezeteknek és egyéneknek ítéli oda a szakmai zsűri, akik a legjelentősebb eredményeket érték el a mentoring és a coaching szemléletű vezetés terjesztésében és/vagy felhasználásában a munkájuk során hazánkban.

Idén pályázatok érkeztek kis- és nagyvállalatoktól: az üzleti élet minden területéről és a nonprofit szektorból is. Lehetett pályázni egyéni és szervezeti kategóriákban, illetve ajánlásra, meghívásra vagy a nyílt kiírás alapján.

Díjazottak:

A magas színvonalú pályázatok közül a szakmai zsűri döntése alapján a szervezeti kategóriában első helyet kapott:
• Citi Bank ahol egyedülálló Reverz Mentoring programot vezettek be
Második helyezést kapott:
• Az Effemine - Egyesület a Fiatal Nőkért a háromszintű mentoringprogramjáért
Egyéni kategóriában legjobbnak ítélte a zsűri:
Endrei-Kiss Judit (Telenor) mentori tevékenységét. Őt kollégái titokban, meglepetésként jelölték a díjra.
• Második lett: Adler Péter (Vodafone), aki nagyon felkészülten mentorálja és coacholja munkatársait
• Az egyéni harmadik díjat Schubauer Krisztina kapta (Hiventures Kockázati Tőkealap -kezelő Zrt). Ő saját csapatának mentoraként ért el kiváló eredményeket.

Reverz mentoring

Idén először díjazott a zsűri reverz mentoring kezdeményezést. A reverz mentoring lényege, hogy a hagyományos mentoringgal ellentétben, fiatal munkatársak adnak mentoringot idősebb vezetőknek. „A Reverse Mentoring programot („fordított mentorálás”) azzal a céllal vezettük be, hogy párbeszédet és gondolatcserét kezdeményezzünk a nálunk dolgozó különböző generációk között a jövő kihívásairól, munkahelyéről, és munkavállalóiról. A Citinél hiszünk abban, hogy a kollégák a legnagyobb értékeink, és sikerünk kulcsa az ő fejlődésük.” - írta a pályázatában a Citi.

Megéri mentorálni

A kutatások szerint, azok a kis- és középvállalatok, ahol mentoringot alkalmaztak, 70%-ban öt évig, vagy tovább fennmaradnak, amíg, ahol nem kerül sor mentoringra, csak 36% volt a túlélési arány. A mentori rendszert működtető nagyvállalatok kisebb fluktuációról, gyorsabb beilleszkedésről számolnak be. A Mentor Oscar nem csak szakmai elismerés, hanem a díjazott szervezetek munkáltatói márkájának is fontos eleme lehet, hiszen azt jelzi, hogy az adott cég aktívan tesz a munkavállalói beilleszkedéséért és jólétéért.

Akik a döntést hozták

A Mentor Oscart hagyományteremtő céllal hozták létre olyan szervezetek, amelyek fontosnak tartják a munkatársközpontú, támogató és ugyanakkor eredményorientált vezetői szemlélet meghonosítását és elismerését.
• dr. Dobay Róbert (Menedzsmentor Kft.)
• Füzér Gábor (Assessment Systems Hungary Kft.)
• Gerlei Béla (Karrier Intézet Kft.)
• Komócsin Laura (Business Coach Kft.)
• Bincze Beáta (Business Coach Kft.)
• Skonda Mária exeutive coach és mentor
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen az igazi emberközpontú munkahely?

Bár sok cég vallja magáról, hogy emberközpontú, legyen szó, akár az ügyfelekről vagy a munkavállalókról, és valószínűleg bizonyos folyamataik... Teljes cikk

Mi leszel, ha nagy leszel? - miért céltalanok a mai fiatalok és mit tehetünk ellene?

Hogyan vált a fiatalkori céltalanság társadalmi jelenséggé és mit tehetünk ellene? Mennyiben hibás a közösségi média? Ez az cikk segíthet a... Teljes cikk

Így lehet sikeres a karrierváltás 40-en túl

Mely lépések kulcsfontosságúak ahhoz, hogy aki középkorúként karrierváltásra adja a fejét egy biztosan kifizetődő új irányt válasszon? A... Teljes cikk