kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Állami vezetők képzésére indít szakokat a közszolgálati egyetem

Állami vezetők oktatására indít új szakokat is tartalmazó képzéscsomagot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, ugyanis ez eddig hiányzott a felsőoktatási palettáról.

Koltay András szerint a tervezési szakaszban lévő képzéssel nem a már vezető beosztásúak továbbképzése a cél, hanem egy olyan mesterképzést szeretnének létrehozni, amely lehetővé teszi, hogy annak, aki ezen a területen diplomát szerez, egyenes útja lehessen az államszervezet legfontosabb, kiemelkedő szakmai feladatokat ellátó területeire - írja a Magyar Idők.

Egy komplex, sokszínű, minden lehetséges igényt lefedő képzéscsomagot szeretnének letenni az asztalra. "Az adott feladathoz illeszkedően építeni fogunk a mesterképzésre, a szakirányú továbbképzésre és a tréning jellegű rövidebb képzésekre, valamint a frontális oktatáson kívül elérhető, az e-learning és az internet adta lehetőségekre is" - fejtette ki Koltay András.

A rektor arról is beszámolt, hogy a tanári kar erősítésével tovább szeretnék növelni az egyetem színvonalát. Kívánatosnak tartják, hogy az NKE-n legyenek olyan szellemi központok, kutatóintézetek, valamint új képzések, amelyekben a saját tanáraik mellett az ország legjobb oktatói és kutatói is részt vennének legalább egy-egy projekt erejéig. Hasonló tervek mentén szeretnék bővíteni a külföldi vendégoktatók körét is.

Koltay András kitért arra is, hogy az oktatás és a kutatás szintjén is foglalkozni fognak azzal a problémával, hogy az online véleménynyilvánítás határait egyre inkább külföldi magáncégek határozzák meg. Fontosnak nevezte, hogy a nemzeti identitás hangsúlyozása magától értetődően, a mindennapi élet integráns részeként épüljön be a képzésbe. Célként beszélt arról is, hogy a közforgalmú Ludovika Egyetemi Campus jól azonosítható, ismert branddé váljon, és felpezsdítse az NKE és környékének kulturális életét.

Magyar Idők/MTI

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk

Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk