Megjelent: 7 éve

Nem vállalkozó kedvűek a magyar egyetemisták

A magyar felsőoktatási hallgatók vállalkozási kedve a 2008-as emelkedést követően - a gazdasági válság nyomán - drasztikus csökkenésben kezdett: 2013-ra a korábbi 2006-os érték csaknem felére esett vissza - derül ki egy, a hallgatók vállalkozásindítási hajlandóságát vizsgáló, 34 ország részvételével zajlott nemzetközi kutatásból. Ugyanakkor a magyar gazdaság számára kiemelt lehetőséget jelenthet a felsőoktatási rendszeren keresztül erősíteni a kis- és középvállalkozási szektort, ami a GDP és a foglalkoztatottság közel 50 százalékáért felel hazánkban - hívta fel a figyelmet dr. Gubik S. Andrea PhD, a Miskolci Egyetem docense., valamint dr. Farkas Szilveszter PhD, a Budapesti Gazdasági Egyetem tanszékvezetője az MTA és a BGE közös műhelyvitáján.

images

A fiatalok vállalkozási hajlandóságát vizsgáló műhelyvitát rendezett a Magyar Tudományos Akadémia Ipar- és Vállalatgazdasági Albizottsága, valamint a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) Pénzügyi és Számviteli Kara. A szakmai rendezvényen dr. Gubik S. Andrea PhD, a Miskolci Egyetem docense, valamint dr. Farkas Szilveszter PhD, a BGE tanszékvezetője közös előadásában a GUESSS (Global University Entrepreneurial Spirit Students' Survey), a felsőoktatási hallgatók végzést követő, valamint öt évvel későbbre vonatkozó karrier és vállalkozási terveit vizsgáló, 34 ország bevonásával készülő nemzetközi felmérés eredményeit ismertette.

A legutóbb 2013-ban összesen 109 000., ebből 8839 magyar felsőoktatási hallgató részvételével végzett kutatás alapján a magyar egyetemisták-főiskolások 83 százaléka alkalmazottként tervez munkába állni a diploma megszerzését követően és csak 6 százalékuk gondolja úgy, hogy saját vállalkozást indít. Öt évvel későbbre vonatkozó karrierterveik szerint viszont már csak 47 százalékuk látja magát foglalkoztatottként, 35 százalékuk úgy véli, akkorra már saját vállalkozását vezeti.

„Ezzel a hazai hallgatók a vállalkozói hajlandóságot mérő 1-10-ig tartó skálán 3,8-as értéket értek el, ami közel azonos a nemzetközi 3,7-es pontszámmal, és amivel ugyan megelőzzük az osztrák (2,8), és német (2,7) hallgatókat, de jelentősen elmaradunk például Lengyelország 4,21-es pontszáma mögött” - emeli ki Farkas Szilveszter. Hozzátette, „A magyarországi hallgatók vállalkozói kedve 2008-ban ugyan megugrott, az akkor megkérdezettek 16 százaléka tervezett vállalkozást indítani a végzést követően, és közel 50 százalék 5 év elteltével, ezt követően azonban - elsősorban a 2007-es pénzügyi válság hatására - csökkenni kezdett a vállalkozói kedv, ami 2013-ban a 2006-os érték csaknem felére, 7,9 százalékra esett vissza. A soron következő kutatásra várhatóan idén kerül sor, előzetes várakozásaink szerint az értékek érdemben nem fognak változni. Ennek oka lehet, hogy sem a gazdasági helyzet, sem az felsőoktatási intézmények képzési szerkezete - gondolok is főként a vállalkozás-oktatással kapcsolatos tárgyakra - nem változott érdemben” - emelte ki a BGE tanszékvezetője.

karrierKarrier elképzelések alakulása 2006-2013

A tanulmányok befejezését követő vállalkozásindítási kedv csökkenése független a képzési területtől. Az öt éves távlati terveket figyelve ugyanakkor már optimistábban látják a vállalkozás valószínűségét a hallgatók, ám nyílik az olló a képzési területek között: a gazdasági területen hallgatók vállalkozói hajlandósága magasabb, mint a természettudományi, vagy társadalomtudományi területen tanulóké. Ennek az lehet az oka, hogy egyrészt több gazdasági jellegű tárggyal találkoznak képzésük során, amely felkeltheti az érdeklődésüket a vállalkozás iránt, és a magabiztosságukat is növelheti, másrészt körükben gyakoribb, hogy tervezetten készülnek a családi vállalkozás átvételére.

vállalkozásVállalkozást tervezők aránya a képzést követően


„Az EU tagállamainak átlagában a KKV-k adják a vállalkozások 78 százalékát, a hozzáadott érték 71 százalékát és foglalkoztatják a munkavállalók 79 százalékát. A hazai egyetemisták-főiskolások vállalkozási hajlandóságának növelése így nem csak a hazai gazdaság esetében hozna érezhető mértékű GDP növekedést, de hozzájárulna a társadalmi fejlődéshez is. Ez a vállalkozásindítási hajlandóság pedig jelentős mértékben növekedheti, ha szélesítjük a képzésekhez való hozzáférést, akár oly módon is, hogy a hallgatók képzési területtől függetlenül tanulhatnak vállalkozási ismereteket. Szintén jelentős mértékben hathat a hazai KKV rendszerre, ha az intézmények egyfajta inkubátorházként támogatják gazdasági ismereteket tanuló hallgatók vállalkozásindítását. Ilyen a BGE Pénzügyi és Számviteli Karán a Team Academy képzés, ahol a gazdálkodás és menedzsment szakos hallgatók valós projekteken dolgozva, valós üzleti környezetben tanulhatják meg, milyen egy önálló vállalkozást létrehozni” - mutatott rá dr. Farkas Szilveszter, a BGE tanszékvezetője.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk

Mi lesz a szakmád? Még fel sem találták? Így készülj a jövő munkaerőpiacára!

A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az... Teljes cikk