Megjelent: 17 éve

A legkeresettebb szakok 2007-ben

Az ún. bolognai folyamat egyik legfontosabb elemeként 2006-ban a szakos képzési rendszer struktúrája alapvetően megváltozott. A több mint négyszáz korábbi szak helyett alig több mint száz alapszak jött létre. Ezek olykor teljesen megegyeznek a korábbi, "hagyományos" szakokkal (pl. az osztatlan képzéseknél), ám a legtöbbször azoktól eltérnek.

Ebben az évben először van lehetőségünk arra, hogy az előző évi adatokkal pontos összehasonlításokat tegyünk minden szak esetében. A legtöbb szakra vonatkozó jelentkezési statisztikákat azonban nem lehet egyértelműen összehasonlítani a korábbi évekkel, hosszú távú trendek felvázolására így inkább csak általánosabb szinten, a képzési területek vonatkozásában van módunk.

A nappali alapképzésre beadott első helyes jelentkezéseket összesítő táblázatban szereplő adatok alapján megállapíthatjuk, hogy igazán lényeges változás nem tapasztalható az előző évi jelentkezésekhez képest, sőt: 2007-ben is pontosan ugyanazok a szakok találhatók a húszas toplistán, mint 2006-ban! (Ha az összes képzési formát és tagozatot figyelembe veszzük, akkor is nagyjából ugyanez lesz a szakok húszas toplistája.) Ezen belül a sorrend is nagyon hasonló volt a két évben, általában csak kisebb elmozdulásokat figyelhetünk meg.

A gazdasági jellegű képzések évek óta a legnépszerűbb területeknek számítanak, így nem véletlen, hogy az idén is két, a gazdasági képzési területhez tartozó alapszak, a turizmus és vendéglátás és a gazdálkodási és menedzsment vezeti a szakok népszerűségi listáját, ráadásul messze a legtöbb, egyenként négy és fél ezres jelentkezői létszámmal. Az általános jelentkezői visszaesés azonban ezeken a szakokon is érezhető, és mivel a gazdálkodás és menedzsment esetében ez nagyobb mértékű volt, ezért a két szak sorrendje idén megcserélődött:
2007-ben a turizmus-vendéglátás alapszak lett a magyarországi felsőoktatás elsőszámú slágerszakja. A múlt évben indított új alapszak a korábbi évek egyik rendkívül népszerű szakját, a főiskolai idegenforgalmi és szálloda, továbbá a vendéglátó és szálloda szakot "olvasztotta" magába; a gazdálkodási és menedzsment alapszak pedig többek között az elmúlt években szintén rendkívül népszerű, egyetemi és főiskolai szinten is meghirdetett gazdálkodási szako(ka)t. Minden képzési formát és tagozatot figyelembe véve viszont továbbra is a gazdálkodási és menedzsment alapszak található az első helyen, 6676 jelentkezővel.

A két kiemelkedő népszerűségű szak mellett további két gazdaságtudományi képzés is az első tízes (!) listán van: a kereskedelem és marketing alapszak (6.), illetve a pénzügy és számvitel alapszak (8.), több mint kétezer jelentkezővel - igaz, előbbinél jelentős, mintegy hatszáz fős csökkenés volt tapasztalható 2006-hoz képest. Az ötödik gazdaságtudományi képzés, amelyik bekerült a legnépszerűbb húsz alapszak közé, a nemzetközi gazdálkodás. Ez utóbbi szak egyre népszerűbb a fiatalok körében, idén már 11. a listán.

Évek óta igen népszerű az idén már harmadik helyen található, több mint háromezer fiatal által választott képzés, a mérnök informatikus alapszak - igaz, itt is mintegy tíz százalékos visszaesés tapasztalható az előző évihez képest. A korábbi műszaki informatikus szak évek óta a népszerűségi listák első felében volt található, akár az egyetemi, akár a főiskolai képzést vettük figyelembe. Érdemes megjegyezni, hogy itt már több éve, kísérleti jelleggel elindították a kétszintű képzést (BSc). Az informatikai képzési terület egy másik alapszakja, a programtervező informatikus is fel tudott kerülni a húszas toplistára, sőt, négy helyet javított előző évi pozícióján (jelenleg a 16.).

Szintén az utóbbi években ívelt fel látványosan a kommunikáció szak népszerűsége is, így nem meglepő az sem, hogy a kommunikáció és médiatudomány alapszak idén a negyedik helyen végzett. Ez különösen annak ismeretében figyelemreméltó, hogy a 2006. évi jelentkezési adatokkal összehasonlítva mintegy negyedével csökkent idén a szakot választók száma, ami az egyik legnagyobb visszaesésnek számít. Ám ez annak fényében nem meglepő, hogy az egyetemi, illetve főiskolai szinten meghirdetett kommunikáció szakra 2005-ben összességében lényegesen többen (5350 fő) jelentkeztek, mint a szakot "magába olvasztó" új alapszakra 2006-ban.

A klasszikus, nagy hagyományú képzések közül mindenekelőtt a jogász képzést kell kiemelnünk, amely néhány évvel ezelőtt többször is a legnépszerűbb szaknak bizonyult Magyarországon. A szakra az utóbbi időben egyre kevesebben jelentkeznek, idén is az átlagos csökkenéshez képest lényegesen nagyobb mértékű volt a visszaesés - ám több mint kétezer jelentkezővel a jogász szak még a 7. legnépszerűbbnek számít 2007-ben is. Ezzel éppen ellentétes "pályát" ír le az orvos szak: az osztatlan képzési formában zajló orvosképzés az utóbbi években is megőrizte népszerűségét és folyamatosan egyre előrébb kerül a szakok toplistáján. Mivel idén itt a többi szakhoz képest csak kisebb mértékű volt a jelentkezői létszámcsökkenés, ezért immár az 5. helyen találjuk több mint 2300 nappali alapképzésre beadott első helyes jelentkezéssel!

Hasonló mértékű volt a csökkenés a pszichológia alapszak esetében, ám még mindig a legnépszerűbb bölcsészképzésnek számít idén is (9.). Változó kép rajzolódik ki elénk, ha a többi bölcsészettudományi szakra vonatkozó statisztikákat megvizsgáljuk. Az angol nyelv az utóbbi években valamelyest vesztett népszerűségéből, ám ez a folyamat a múlt évben megállt és az anglisztika alapszak jelenleg is a 18. a listán. Ennél is pozitívabb képet kapunk az andragógia alapszakot (nagyrészt a korábbi művelődésszervező szak "utódja") vizsgálva, ahol az előző évvel gyakorlatilag megegyező jelentkezői létszám három hellyel előkelőbb helyezést jelentett idén (13.). Ezzel szemben viszont igen jelentősen csökkent a népszerűsége a szabad bölcsészetnek és a történelemnek, ám még így is mindkét alapszak fel tudott kerülni a húszas toplistára (17., illetve 19.).

Említést érdemel, hogy az elmúlt évhez képest mindkét hagyományos mérnöki alapszak, a gépészmérnöki és a villamosmérnöki is egy hellyel előrébb lépett a listán ((10., illetve 12.). Sőt, a gépészmérnöki azon kevés szakok közé tartozik, amelyeken abszolút értelemben is nőtt a jelentkezői létszám, immár közel kétezerre! A műszaki szakok népszerűségének növekedését mutatja továbbá, hogy erről a képzési területről 2007-ben egy újabb szak, az építőmérnöki alapszak is bekerült a legtöbbek által első helyen megjelölt szakok közé (20.), igaz, holtversenyben a testnevelő-edző alapszakkal.

Végül a nemzetközi tanulmányok alapszakra érdemes felhívni a figyelmet. A korábban még a gazdasági szakterülethez sorolt, ám most már a társadalomtudományon belül figyelembe vett képzés 2005-ben került fel először a szakok húszas toplistájára, és idén is - tovább javítva pozícióján - a 15. helyen végzett az első helyes jelentkezések alapján.

A továbbiakban minden szakot együttesen, képzési területek szintjén tekintsünk át! Az alábbi grafikon jól mutatja, hogy valójában négy képzési területre koncentrálódik a jelentkezők több mint felének az érdeklődése. Gazdasági képzést jelölt meg első helyen minden ötödik felvételiző (21,8 százalék). A műszaki és a bölcsészettudományi szakok hasonló népszerűséget mutatnak (14,0 százalék, illetve 13,2 százalék), de a társadalomtudományi képzések is nagyon sok fiatalt vonzanak (8,6 százalék).

A 6. legnépszerűbb képzési területnek számító informatikai mindössze két éve önálló képzési terület, hiszen korábban - mint ahogy azt a népszerű szak régebbi elnevezése is mutatja: mérnök informatikai - a műszaki képzéshez tartozott az informatikusok oktatása. Ennek fényében azonban a műszaki terület második helyezése még inkább felértékelődik.

Ugyancsak rendkívül magasnak tekinthetjük a művészeti szakokra beadott első helyes jelentkezéseket (4606 fő) is, hiszen köztudott, hogy sok művészeti képzésre rendkívül alacsonyak a keretszámok, nagyon nagy a túljelentkezés.

Az agár és a természettudományi szakok népszerűsége viszont folyamatosan csökken az utóbbi időben, így nem véletlen ennek a két képzési területnek a szerényebb helyezése (9., illetve 10.).


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk