Megjelent: 20 éve

Méregdrága másoddiplomák

Bár az egészségügy munkaerő-hiánnyal küzd, mégsem olcsók a másoddiplomás egészségügyi képzések. A Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerész-tudományi Karán 500 ezer forintot kell fizetnie szemeszterenként annak a diplomásnak, aki gyógyszerészként szeretne később dolgozni, míg a Pécsi Tudományegyetemen a nappalin végezhető ápolói szak első féléve 880 ezer forintba kerül.

(Az alapképzés költségtérítéses helyei sem olcsóbbak. A Semmelweis Egyetem Fogorvos-tudományi Karán 2 212 600 forintot kell egy év tanulásért fizetniük a pótfelvételizőknek, míg a nem államilag finanszírozott általános orvosi, alapdiplomás képzés első éve Szegeden és Debrecenben is 1,7 millió forintba kerül.) A nagy népszerűségnek örvendő pszichológusi oklevélért összesen 2 és fél millió forintot kell áldozniuk a másoddiplomásoknak, vagyis félévente 250 ezer forintot fizethetnek a Pécsi Tudományegyetemnek.

Az idén több mint 270, a felsőfokú végzettségűek számára meghirdetett szak szerepel a pótfelvételi lehetőségek között. A tanulni vágyók bőven válogathatnak például a mérnöki képzések között, a tudást azonban itt is meg kell fizetni. Legkevesebbe az agrár- és a mezőgazdasági gépészmérnöki szak kerül (70-105 ezer/félév), más mérnöki, illetve műszaki képzések átlagosan 120 ezret kóstálnak szemeszterenként. A legborsosabb árú szak is a reálképzések között van. A Nyíregyházi Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Főiskolai Karán 1 millió 650 ezer forintot fizethet az, aki az első félévet szeretné elkezdeni a repülőmérnöki szakon. A hatszemeszteres képzés így közel tízmillió forintba kerül.

Míg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi, valamint a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetemen csak költségtérítéses kiegészítő képzésekre maradtak helyek, addig az ELTE-n, a Budapesti Gazdasági Főiskolán, a szegedi, a debreceni és a miskolci egyetemen bőven akad választási lehetőség a második diplomára vágyóknak. A legdrágább képzések közé tartozik a Közgáz angol nyelvű gazdálkodási szakja (790 ezer/félév), de a magyar nyelvűért is 270 ezret kell fizetni egy szemeszterre. A legtöbb képzéshez csak az első diploma meglétét kell igazolniuk a jelentkezőknek, a felvételi elbeszélgetés sok esetben csak formalitás. Augusztus 6-ig, péntekig tehát nemcsak azok adhatják be jelentkezésüket a kiválasztott felsőoktatási intézményhez, akik első diplomára vágynak, hanem azok is, akik kiegészítő, másoddiplomás képzésben szeretnének újabb papírhoz jutni, és cégük vagy saját maguk képesek finanszírozni a méregdrága tudást.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk

Kapcsolódó hírek