kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Árulkodó lehet a testbeszéd állásinterjún

Állásinterjún döntő szerepe van az első benyomásnak, ami nagyrészt nem az elmondottakból, hanem a megjelenésből, a gesztusokból áll össze. A profi fejvadászok sok információt leszűrnek testbeszédünkből: a kézfogásból, a testtartásból, az arckifejezésből. Ez persze fordítva is igaz: a jelölt is fényt deríthet, mennyire érdekli személye a személyzeti szakembert.

images

Az állásinterjún már a jelölt belépésekor elkezdődik, a pályázó megjelenésével. A fellépés azonnal gondolatokat, érzelmeket ébreszt az interjúztatóban. "Az első benyomás döntő az egész pályázásra nézve. Általánosságban elmondható, hogy ha nem szimpatikus a jelölt, akkor nagyon sokat kell dolgoznia az interjún azért, hogy tovább jusson a következő fordulóba" - mondja Varga Zsolt a Perfekt Power vezető trénere. "Az első benyomás kialakulásában kis szerepe van az elmondott tartalomnak, 85 százalékban a non-verbális jelek döntenek "A pályázóknak tanácsos feszes, kihúzott háttal megérkezni a beszélgetésre, így energikusnak, határozottnak tűnnek. Ezt a munkáltatók többsége pozitívumként könyveli el. Fontos továbbá a kedves, de nem fülig érő mosoly, ami vidámságot, életörömet jelez, és szintén plusz pont lehet" - mondta el a vezető tréner.

Szemmel is lehet mosolyogni

A mosoly egyébként nemcsak a belépéskor lehet segítségünkre, hanem az egész beszélgetés során. "A folyamatos "hollywood-i" mosoly természetesen kerülendő, ehelyett próbáljunk meg mosolyogni a szemünkkel. A szemmel való mosolygás módszere sok gyakorlással viszonylag könnyen elsajátítható. Az interjúkat megelőzően álljunk be néhány percre a tükör elé, majd kezdjük el magunkat nézni. Ezt követően próbáljunk meg a szánk mozgatása nélkül mosolyogni. Egy kis idő múlva mi is látni fogjuk a változást, és innentől már könnyű lesz alkalmaznunk mindezt a beszélgetéseken" - avatott be.

Ne az álláskereső nyújtsa először a kezét

Az első benyomás kialakulásában szerepe lehet a kézfogásnak is. Tanács: ne a pályázó kezdeményezze, csak akkor fogjunk kezet, ha partnerünk nyújtja az övét. Mivel a kézfogásból is vélemény alakul ki a cég képviselőjében, legyen kézfogásunk határozott, semmiképpen ne ernyedjenek el kézizmaink, tenyerünk legyen a talajra merőleges. A kézfogásban ne tegyünk különbségek férfi és nő között, viszont arra is figyeljünk, hogy túlságosan se szorítsuk meg a másik kezét.

A bemutatkozás után a jelölteknek az interjúszobában is helyt kell állniuk. Nem mindegy, hogy ott milyen pózban foglalnak helyet, ahogy az sem, hogy mit csinálnak a beszélgetés alatt a kezükkel."Ha leülünk, tanácsos kicsit előredőlni, ezzel jelezzük az interjúztató számára, hogy érdekel bennünket mondandója" - adott tippet a tanácsadó.

Idegesség mérése: toll az asztalon

Gyakori trükk, hogy a beszélgetőpartnerek egy tollat helyeznek el a tárgyalóasztalon, és figyelik, mit csinál vele a pályázó. Ha babrálni kezd vele, akkor tudják, hogy rendkívül ideges. Ha szeretnénk leplezni feszültségünket, akkor inkább ne nyúljunk a tollhoz. Az ingnyak piszkálása és a nyakkendő kiengedése szintén árulkodó jel. Ha valaki ideges, annak kissé megdagad a nyaka és ekkor a passzos ing kellemetlenné válik. Aki erre hajlamos, annak érdemes egy számmal nagyobb ingben érkezni.

A kéz legyen az asztalon

A kéztartásra szintén érdemes odafigyelni. A mell előtt összekulcsolt kéz visszahúzódást jelent, és a legtöbb esetben unszimpátiát vált ki. Ajánlott a kezet inkább az asztalra tenni. Nem tanácsos a beszélgetés alatt fogni a fejet vagy az állat, illetve eltakarni a szájat. Ezek szintén negatív hatást keltenek. A gesztusokon kívül a hangszínnel is lehet befolyásolni megítélésünket: "Ideális, ha a pályázó középhangon beszél, amit nem nehéz megtalálni. Tegye az egyik kezét a feje tetejére, a másikat pedig a hasára, majd kezdjen egy verset mondani mély hanggal kezdve magas hangig, míg mindkét kezénél ugyanolyan intenzitású rezgést érez. Ekkor beszél ugyanis középhangján a dolgozó" - árulta el a gyakorlatot Varga Zsolt.

A szemmozgásból kideríthető az igazmondás

Az igazán profi interjúztatók emellett sokszor odafigyelnek a jelöltek szemmozgására is, abból ugyanis könnyedén kideríthetik: igazat mond-e a velük szemben ülő. Ezt a következőképpen teszik: először feltesznek két olyan kérdést, amelyekkel kapcsolatban biztosan nem fog füllenteni a pályázó. Például, hogy hol járt iskolába, mi volt az előző munkahelye. Mindeközben figyelik, hogy beszéd közben merre mozog a szeme. Ha jobbról balra mozgott, akkor az volt az igazmondás "iránya". Értelemszerűen, ha a harmadik, rizikósabb kérdésnél - például hogy mennyire tartja megbízhatónak magát - az ellenkező irányba néz a pályázó, akkor gyanítható, hogy valótlant állított.

"Ez egy kikerülhetetlen teszt, hiába próbálkozunk azzal, hogy mereven nézünk a válasznál, ekkor ugyanis szemünk helyett fejünk veszi át a szerepet, és mozdul el az ellenkező irányba. Nemcsak a szem és a fej, a kéz is árulkodó a hazugságot illetően. Füllentésnél például a bal kéz is mozogni kezd" - véli a vezető tanácsadó.

Árulkodó jelek az interjúztatónál

Emellett viszont ajánlott tanulmányoznunk a velünk szemben ülő(k) reakcióit is. Mozdulataikból megtudhatjuk, mikor kellene abbahagynunk a beszédet, ahogy azt is, mikor sikerült megnyernünk magunknak az interjúztatót.

"Ha a partner elkezdi piszkálni a fülét miközben beszélünk hozzá, az azt jelenti, hogy mondanivalója van, így érdemes megállnunk a beszédben. Több olyan jel is van, ami azt jelezheti, hogy nem vagyunk szimpatikusak számára. Például, ha a homlokunkat nézi, illetve amíg hátra dőlve karbatett kézzel hallgat. A legjobb jel, ha elkezdi utánozni mozdulatainkat. Például ha mi előre hajolunk, akkor ő is ezt teszi. Ez ugyanis azt jelzi, hogy szimpatikusak vagyunk számára, ráadásul emellett érdekesnek is tartja azt, amit mondunk.

Oroszi Babett

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek