Megjelent: 17 éve

Adóbevallás: munkáltatói és munkavállalói kötelezettségek

Ha a munkáltató vállalja a munkavállaló adójának megállapítását, akkor a magánszemélynek március 20-ig kell átadnia a munkáltatónak az ehhez szükséges igazolásokat, illetve eddig az időpontig teheti meg az egyes adókedvezmények érvényesítéséhez, az önkéntes pénztári átutaláshoz szükséges nyilatkozatokat.

A munkavállalók 2006-os évre vonatkozó jövedelmeit alapul véve a munkáltatók 2007. február 15-ig döntöttek arról, hogy hajlandóak-e elkészíteni a dolgozók 2006-os évre vonatkozó adóbevallását. A törvény ugyanis idén már nem kötelezte a munkáltatót arra, hogy a magánszemély nyilatkozata alapján az adó megállapítást elkészítse, dönthetett arról, hogy ezt a feladatot vállalja-e vagy sem.

A munkaviszonyban álló magánszemély a munkáltatói adó- megállapítást, akkor kérhette ha:

  • az adóévben a munkaviszonyból származó jövedelmét ugyanazon munkaviszonyban vagy kizárólag időrendben egymást követő időszak(ok)ban fennálló munkaviszonyban szerezte, és
  • az adóhatósági adó megállapítás választására egyébként jogosult lenne, és
  • az adó megállapításhoz, a kedvezmények érvényesítéséhez szükséges igazolásokat, nyilatkozatokat 2007. március 20-áig átadja a munkáltatójának.


Amennyiben a magánszemély munkáltatói adó-megállapítást kért, úgy az adóbevallás elkészítéséhez szükséges dokumentumokat legkésőbb 2007. március 20-ig a munkáltató rendelkezésére kell bocsátania. Ezen dokumentumok az alábbiak szerint csoportosíthatók:

1.Munkáltatói adó-megállapítás választására jogosító bevételekről kiadott igazolások
Amennyiben a munkavállaló munkáltatói adó-megállapítás választására jogosító bevételek mellett társadalombiztosítási (pl. táppénz abban az esetben is, ha nem a munkáltató, hanem az OEP folyósította), családtámogatási ellátást, önkéntes tartalékos katonai szolgálat teljesítéséért járó illetményt vagy munkanélküli ellátást is kapott az adóévben, úgy ezen jövedelmekről kiállított igazolásokat 2007. március 20-ig le kell adnia a munkáltatónak.

2. Adókedvezmények igénybevételéhez szükséges dokumentumok
Amennyiben a munkáltató a magánszemély nyilatkozata alapján vállalja az adó megállapítást, akkor a magánszemély 2007. március 20-ig adhatja át a munkáltatónak az adó megállapításhoz szükséges igazolásokat, illetve eddig az időpontig teheti meg az egyes adókedvezmények érvényesítéséhez, az önkéntes pénztári átutaláshoz szükséges nyilatkozatokat. Az adókedvezmény igénybevételét érintően 2007-es évben megszűnik a szellemi tevékenység, a felnőttképzés és a számítógép-beszerzés adókedvezménye, a lakáshitel-törlesztés kedvezménye, de ha a hiteltörlesztést a magánszemély 2007. január 1-je előtt megkezdte, a kedvezmény a 2006-ban hatályos feltételekkel - beleértve a kedvezményérvényesítés időbeli korlátait is - számolható el.

Évi 6 millió forint helyett évi 3 millió 400 ezer forint összes jövedelemig érvényesíthető teljes egészében az egyes tb - magánnyugdíj befizetések, a tandíj, a közcélú adományok, az élet- és nyugdíjbiztosítások utáni együttes 100 ezer forint kedvezmény. 3.900.000,- forint jövedelem felett nem jár ez a kedvezmény, 3.400.000,- és 3.900.000,- forint között a 100.000,- forintos kedvezményt csökkenteni kell azon összeg 20 százalékával, amellyel a jövedelem a 3.400.000 forintot meghaladja.

A munkáltatói adó megállapítást az APEH által az Adó és Ellenőrzési Értesítőben közzétett formában és tartalommal 2007. május 21-ig kell elkészíteni, és arról a magánszemély részére az igazolást kiadni. Ezen túlmenően 2007. június 11-ig elektronikus úton el kell küldeni az adó megállapításokat a munkáltató székhelye szerint illetékes adóhatósághoz.

A munkáltató az általa megállapított adó és a levont adóelőleg különbözetét a számára előírt legközelebbi fizetéskor, de legkésőbb 2007. június 20-ig számolja el a magánszeméllyel.


Mohácsi Györgyi
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk