Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Kiugróan sok egyéni vállalkozás szünetelteti tevékenységét idén tavasszal

A legtöbb szüneteltetés a fodrászat, szépségápolás területén fordul elő - közölte a KSH.

Több mint ötször annyi egyéni vállalkozás szüneteltette a tevékenységét májusig, mint a korábbi évek azonos időszakában - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt összesítéséből. Az adatok alapján a folyamat összefügg a járványveszéllyel, hiszen a 61 ezer szüneteltetésből 49 ezret március 1. után regisztráltak. Ezt követően, a hónap második felében egyre több, április 1-jén pedig kiugróan sok szüneteltetést jegyeztek be.

Az elemzés a vészhelyzet gazdasági hatásaival magyarázza a folyamatot, mivel azok közvetlenül érintik a személyes szolgáltatást nyújtó egyéni vállalkozókat. Kivételek akadnak ugyan, mint például a futárszolgáltatások, vagy a nyelvtanárok, akik online megoldásokkal folytathatják a munkájukat. A többség viszont azonnal érzékelték a keresletcsökkenés következményeit, főképp azok, akik nem tudnák a személyes érintkezést elkerülni - indokolták a visszaesést.

A KSH szerint a legtöbb szüneteltetés a fodrászat, szépségápolás területén fordul elő, arányaiban viszont leginkább a járművezető-oktatókat érintette. A szüneteltetések száma a leginkább érintett összes ágazatban a tavalyi többszörösére nőtt. A vállalkozói tevékenység újraindítása egyelőre nem általános, de már 12 ezren döntöttek a folytatás mellett, és májussal a szüneteltetések száma sem nőtt már olyan mértékben, mint előtte. A KSH ugyanakkor nem feltétlen tekinti kedvezőtlen döntésnek a szüneteltetést sem, hiszen - mint írták - a vállalkozó ezzel azt is kifejezi, hogy bízik a folytatásban. A hivatal arra számít, hogy júniusban tovább csökkenhet a szüneteltetett vállalkozói tevékenység száma - olvasható az összesítésben.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk