Megjelent: 7 éve

Konkurensektől vadásszák a cégek a munkaerőt

Komoly béremelkedést - akár 70 százalékot - is elérhet az az élelmes hiányszakmában dolgozó, akire nagy szüksége van a cégeknek. Egy targoncásnak a győri ipari parkban ilyen béremelkedést sikerült kapnia egy éven belül úgy, hogy egyik cégtől a másikig vándorolt, hozza a példát a Napi.hu.

images

images

A fizikai dolgozóknak akár 10-20 ezer forintos béremelkedés is okot adhat a váltásra. Egy a szomszédos, hasonló profilú cégnél beütő 40%-os béremelés komoly elszívóerővel bírhat.

A cégeknek nagyon sokba kerül a fluktuáció, így az egyik, amit tesznek, hogy növelik a béreket, ugyanakkor azt még kevesebb termelőcégnél ismerték fel, hogy a jobb munkahelyi légkör, az emberibb bánásmód is sokat tehet a fluktuáció csökkentéséért, mondta a lapnak Mezriczky László hr-szakember, az Ispiro Consulting Kft. ügyvezetője.

HR és vezetői szinten gyökeres változásokra lenne szükség a szakember szerint, de ennek még csak az elején tartanak a cégek. Sokkal kisebb az elvándorlás ott, ahol jó az együttműködés, kommunikáció, napi szinten a dolgozókkal. Hiányzik a vezetőképzés, főleg az alsó- és középvezetői szinteken, sokan érzik úgy, hogy embertelenül bánnak velük a főnökök.

A gyártásban és a feldolgozóiparban tízezres nagyságrendben hiányoznak a betanított munkások és a szakmunkások is.

Napi.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk

Vendégmunkásokra cserélheti dolgozóit a makói Continental?

Novemberben és decemberben 25-25 munkavállalót küldenek el a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-től. Az érintettek nem ismerik az... Teljes cikk