kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

20 százalékos bérkülönbségek a régióban a járulékok miatt

Az autóiparban is komoly gondot jelent a munkaerőhiány, amit a szektor szereplői szerint járulékcsökkentéssel és képzéssel lehetne megoldani, írja a Profitline az Automotive Hungary szakkiállításáról szóló beszámolójában.

images

images

Nem csak a rendelkezésre álló munkavállalók mennyiségével, hanem a szakképzettséggel kapcsolatban is problémát lát Peter Kössler, az Audi Hungária Motor Kft. ügyvezető igazgatója.

Lehetséges lépésekként a helyzet megoldására bérjárulékok csökkentését, ingázás támogatását, vagy lakhatási támogatást említette meg Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. vezérigazgatója.

A járulékok régiós összehasonlításban is kifejezetten magas szintjét szinte minden megszólaló problémaként említette, mely a nettó jövedelmekben akár 20 százalékos különbséget eredményezhet a többi országhoz képest - jegyezte meg Urbán László, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Kis Tünde, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) főosztályvezetője elmondta: 40 járműipari projekt van folyamatban Magyarországon, 13 ezer új munkahelyet teremtve.

Profitline.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk