kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Munkavállalóknak előnyös adóváltozások jönnek?

A kormány célja továbbra is az, hogy az adórendszer lineáris maradjon, fókuszában a családok, a munkavállalók és a kis- és középvállalkozások álljanak, változatlanul az az elv, hogy a közösségi kiadásokhoz a bevételeket elsősorban a fogyasztási típusú adók adják - mondta a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a Nemzeti Adókonzultáció megnyitóján Budapesten.

A kétnapos konzultáció az első adószakmai konferencia, amely a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezdeményezésére a legjelentősebb könyvvizsgáló cégek - az EY, a PwC, a KPMG és a Deloitte - közreműködésével jött létre.

A miniszter elmondta: a gazdaságot terhelő összes adót és járulékot tovább kell csökkenteni, ebből nem szabad engedni, a munkáltatói és a munkavállalói elvonások arányát 50 százalék alá kell csökkenteni. A gazdaságot terhelő összes adó- és járulékterhet a válságot megelőző évekhez képest 3 százalékponttal, a bruttó hazai termék 38 százalékához kell közelíteni.

Az adócentralizáció mértéke az uniós átlag körül van, de a régióhoz képest magas - mondta. Kiemelte, Magyarországnak a közép-európai országok a versenytársai a tőkevonzás, befektetések, beruházások terén, ezért el kell érni a régió átlagát. Hozzátette ugyanakkor, hogy a családi és a célzott adókedvezményeknek köszönhetően egyes csoportoknál lényegesen alacsonyabb szintre esett az adócentralizáció mértéke.

Magyarország hajtotta végre az Európai Unió legjelentősebb államháztartási konszolidációját, elérte, hogy nemcsak az államháztartás hiánya csökkent 3 százalék alá, hanem az államadósság növekedését is meg tudta fordítani, aránya 2010-ben még 80 százalék fölött volt, 2015-ben 75 százalékra csökkent, és jó esély van arra, hogy a következő években 70 százalék alá süllyedjen - mondta.

Termelékenység és mobilitás

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a gazdasági növekedés bővítése érdekében még vannak teendő. Ezek közé sorolta a termelékenység emelését a kutatás-fejlesztési források jelentős növelésével, a beruházások támogatásával; a munkavállalók kétharmadát foglalkoztató kkv-k gazdasági integrációs képességének erősítését; az országon belüli strukturális munkanélküliség kezelését, a munkaerő mobilitás erősítését; a szaktudással rendelkező munkavállalók arányának növelését és a béremelést. Magyarországon 2010 óta 22,3 százalékkal emelkedtek a nettó átlagkeresetek, a régiós átlagot már elértük, az uniós átlagot kell megközelíteni, amiből a munkáltatóknak is ki kell venniük a részüket - mondta.

Beszélt arról is, hogy 2015-ben a pénzforgalmi adóbevételek 550 milliárd forinttal haladták meg a tervezettet, a többlet jelentős hányadát a gazdaságot fehérítő intézkedések - az online kasszák bevezetése és az ekáer-rendszer elindítása - eredményezték. Hangsúlyozta, ezeket az intézkedéseket folytatni kell.

A járulékcsökkentés az érintettekkel?

A járulékcsökkentésről szólva kifejtette, csak olyan módosítások lehetnek a következő időszakban, amelyeket átgondoltan, a munkaadói és munkavállalói partnerek bevonásával alakítanak ki és nem veszélyeztetik a két nagy társadalombiztosítási kassza egyensúlyát.

Beszélt arról is, hogy a tisztességesen adózó magánszemélyek és tisztességesen működő vállalkozások érdekében továbbra is szigorúan fellépnek az adócsalások ellen.

Kifejtette, az adócsökkentéseket csak úgy tudják folytatni, ha a feketegazdaság arányát szűkíteni tudják. Ennek egyik tervezett lépése, hogy az online pénztárgép-rendszert jövőre kiterjesztik egyes szolgáltatási szektorokra.

Áprilistól jön az online számlázás

Az online számlázási rendszert is bevezetik jövőre, egyelőre teszt jelleggel indul április 1-jétől. Hozzátette, reményei szerint a tesztidőszak lezárása után lehetőség lesz arra, hogy az adóalanyok közötti számlázóprogram segítségével a 100 ezer forint feletti áfatartalmat meghaladó számlák adatairól valós idejű adatokat tudjanak adni a NAV-nak. Abban is bíznak, hogy a láthatóvá váló forgalomnak köszönhetően növekedhet a kockázatkezelés hatékonysága.

A gazdaság fehérítését fogja szolgálni a bankkártyaelfogadó terminálok számának növelése is, olyan lépésekre készülnek, amelyek a készpénz-forgalmat korlátozzák és vissza fogják szorítani - mondta Varga Mihály.

Az adminisztráció csökkentése a magánszemélyeket is érinti, jövőre majdnem négymillió embernek nem kell szja bevallást készítenie, az adóhatóság végzi el helyettük, "a söralátét koncepció a múlté" - mondta a miniszter.

Adónemek csökkentése

A kis adónemek számát továbbra is szeretnék csökkenteni, mert még mindig túl sok adótípus van, a miniszter szerint jövőre lehetnek erre lépések.

Az ügyfélbarátabb adóhivatal arculatát kialakító új adóeljárási kódexen is dolgozik a kormány, a NAV és az adózók kapcsolatát meghatározó jogszabály legfontosabb részeit alapjaiban át kell írni - ismertette a miniszter.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk