Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Nincs általános munkaerőhiány

Jelenleg nincs általános munkaerőhiány Magyarországon, és a szakképzési rendszer átalakításával azt kívánják elérni, hogy a jövőben se legyen - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán Békéscsabán.

images

Cseresnyés Péter a Békéscsabai Szakképzési Centrumban (BSZC) elmondta: a szakképzési rendszer átalakításának egyik fontos része volt, hogy a szakközépiskolákból szakgimnáziumokat, a szakiskolákból szakközépiskolákat hoztak létre, az elnevezés mellett a képzések is átalakultak. Emellett bevezették a duális képzést, mely során a diákok elsajátíthatják a munkakultúrát is, ami sok esetben egyenes utat jelent a munkalehetőség megszerzéséhez.

Az államtitkár hangsúlyozta: a továbbtanulási lehetőség nincs kizárva, négy év után a szakgimnáziumot elvégzők egy éves ráképzéssel technológusok lehetnek; a szakközépiskolások három év után plusz kétéves képzéssel érettségit szerezhetnek, majd szakirányú továbbképzéseken vehetnek részt.

Hozzátette: az is lényeges lépés volt, hogy 21 év helyett 25 éves korig lehet ingyen megszerezni az első szakmát; a második szakma megszerzése is ingyenes, de abban az esetben már a felnőttképzés keretei között kell tanulni. Cseresnyés Péter emlékeztetett: az elmúlt három év során 660 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, és a reálbérek is nőttek, ami jelzi, hogy a jó szaktudást egyre inkább megbecsülik a munkaadók.

Gajda Róbert Békés megyei kormánymegbízott elmondta: A GINOP 5.1.1 program keretében erre az évre 1,7 milliárd forint áll rendelkezésre, melyből 2700 álláskereső támogatott foglalkoztatását és képzését oldják meg. Az elmúlt hetekben a program keretében állás és képzési börzéket szerveztek 9 járásban, amelyeken összesen 2773 álláskereső jelent meg, és 501 munkáltató ajánlott 1507 állást. Örömét fejezte ki, hogy 408-an találtak munkát, 156-an pedig valamilyen képzésre jelentkeztek ezeken a napokon.

Nagy Ágnes, a kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának vezetője arról beszélt, hogy Békés megyében a rendszerváltás óta nem dolgoztak olyan sokan, mint most, öt év alatt 9 százalékponttal nőtt a foglalkoztatási ráta, és az elmúlt hónapokban 300 személyt vezettek vissza a közfoglalkoztatotti státuszból az elsődleges munkaerőpiacra. Mucsi Balázs, a BSZC főigazgatója elmondta: az előző tanévben 5300 diák tanult az intézményben, az idén pedig 6187. Hozzátette, hogy a következő két évben közel kétmilliárd forintból terveznek beruházásokat az intézményben.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk