kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Nem mondott le a kötelező létszámbővítésről a kormány?

A kormány egyéb teendői között továbbfejlesztette a kereskedelmi láncok működésére vonatkozó előterjesztését is, amely komoly port vert fel néhány hete a láncok parkolói után fizetendő parkolási díjak, a kötelező létszámbővítés, reklámköltések korlátozása témájában. Az Index megszerezte az előterjesztés legfrissebb változatát.

images

A kormány kitart amellett az elképzelése mellet, hogy előírná az üzleteknek, hogy hány dolgozót kell foglalkoztatniuk. Ráadásul a kötelezettek körét is kibővítették a korábbi javaslathoz képest.

Ennek a módja a következő lenne: a foglalkoztatandó munkavállalók számát úgy kellene kiszámolni, hogy az adott cég kereskedelemből származó nettó árbevételét 36 millióval el kellene osztani. Aki pedig nem vesz föl elég embert, annak a fel nem vett dolgozók után a garantált bérminimum 60 százalékát, vagyis fejenként 64 200 forintot „adók módjára” be kell fizetnie az államkasszába, áll az Index cikkében.

A módosítás minden kereskedőre vonatkozna, vagyis sokkal több céget érint, mint a korábbi javaslat. A cégek már korábban jelezték, hogy ezt az előírást a jelenlegi munkaerőhiányos időkben nem lehet teljesíteni, ráadásul a képzési kapacitások is korlátozottak. Úgy tűnik a kormány így eleve teljesíthetetlen feltételeket szab.

Index
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk