Megjelent: 5 éve

Új rektor a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Alapítása óta először választott új rektort a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU). Bachmann Bálint kinevezésével együtt új képzési rendszert is vezetnek be.

A pécsi születésű Dr. Bachmann Bálint a németországi Würzburgban német nemzetiségi ösztöndíjasként szerezte meg építészmérnöki diplomáját, majd 1999-ben a Pécsi Tudományegyetem építész mesterszakán végzett. Doktori tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Építőművész Doktori Iskolájában kezdte meg, melyet a PTE Mesteriskolájában fejezett be, ahol DLA fokozatot szerzett. Akadémiai pályáját a Pécsi Tudományegyetem (PTE) jogelődjénél, 1997-ben kezdte meg. 2009-től a PTE Műszaki és Informatikai Karának dékánjává, 2013-tól egyetemi tanárrá nevezték ki, 2014-től pedig az egyetem Breuer Marcell Doktori Iskolájának vezetője. Az elmúlt 20 évben számos építészeti tervezéshez kapcsolódó tantárgyat oktatott az egyetem alap-, mester-, és osztatlan képzési formában induló építőművész, építészmérnök és építőmérnök szakjain.



Az angolul és németül is beszélő szakember az évek során több rangos elismerésben is részesült. 2013-ban építészeti alkotói és felsőoktatási tevékenységéért Ybl Miklós-díjat kapott, 2017-ben pedig a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetéssel jutalmazták. 2012-ben a világ legrangosabb építészeti kiállításán, a XIII. Velencei Építészeti Biennálén a magyar pavilon rendezésére kiírt pályázat nyerteseként több mint 500 fiatal építész épületmodelljét rendezte installációvá Markó Balázzsal. 1999 óta építésztervezőként dolgozik az édesapjával, Bachman Zoltánnal közösen alapított Bachman
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk