kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Irodai munka során is meg lehet süketülni

Egy egész Európára kiterjedő kutatás szerint a magyarok negyede gondolja úgy, hogy hangos zajnak van kitéve a munkahelyén. A zaj következtében keletkező halláskárosodás Európában a leggyakoribb munkahelyi betegség, ám nemcsak a halláskárosodás vezethető vissza a zajhatásokra, hanem komoly stresszkeltő hatása is van.

Ez a tényező pedig nem csak azokon a munkahelyeken jelentkezik, ahol a zaj meghaladja a törvény szerint előírt határértéket (és emiatt kötelezővé válik a védőeszközök használata), de a manapság népszerű egyterű irodákban az általános zajnak is lehet pszichére káros hatása.

Az irodai zaj elérheti akár a 60 decibel erősséget is, ami nem tűnik különösen hangosnak, ugyanakkor az évekig tartó, folyamatos zaj jelentős hatást gyakorolhat idegrendszerünkre. Már a 40 decibel feletti morajok is kiválthatnak pszichére zavaró hatásokat, 65 decibel felett azonban már a vegetatív idegrendszer működését is károsan befolyásolják – hívja fel a figyelmet a Knauf Insulation.

A gyakori telefoncsörgés vagy irodai berendezések, légkondicionáló folyamatos zúgása, de koncentrációt igénylő feladatok esetén akár mások beszélgetése is fokozhatja a stresszt, hatást gyakorolva a keringési rendszer működésére, az emésztésre vagy a légzésre.

A zaj következtében keletkező halláskárosodás Európában a leggyakoribb foglalkozási betegség, mely a munkavégzéshez kapcsolódó betegségek mintegy egyharmadát teszi ki, megelőzve a bőrbetegségeket és a légzőszervi problémákat – derül ki az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) egy korábbi tanulmányából. Az első tünet rendszerint az, hogy a beteg nem hallja a magas hangokat.

A zaj és a balesetek között összefüggés van, a túl erős munkahelyi zaj balesetekhez vezethet. Megnehezíti ugyanis a munkavállalók számára a beszéd és a jelzések meghallását, illetve helyes értelmezését, elfedi a közeledő veszély, illetve a figyelmeztető jelzések hangját (pl. a járművek tolatásra figyelmeztető hangjelzését). Emellett elvonja a munkavállalók, például a gépjárművezetők figyelmét, hozzájárul a munkához kapcsolódó stresszhez, amely növeli a szellemi terhelést, így a hibák előfordulásának valószínűségét - áll az EU-OSHA a munkahelyi zaj hatásairól készített összefoglalójában.

Jogszabályok

Az Európai Parlament és a Tanács 2003-ban elfogadta a munkavállalókat érő fizikai tényezők (zaj) hatására vonatkozó egészségügyi és biztonsági minimumkövetelményekről szóló 2003/10/EK irányelvet. Ezt az irányelvet a tagállamoknak 2006. február 15-ig át kellett ültetniük nemzeti jogszabályaikba.

Az irányelv előírja, hogy a műszaki fejlődés és a kockázatnak a zaj forrásánál történő csökkentésére irányuló intézkedések lehetőségének figyelembevételével „a zajexpozícióból eredő kockázatokat a forrásnál kell megszüntetni vagy a lehető legkisebbre csökkenteni”. Az irányelv a napi expozíciós határértéket 87 decibel értékben határozza meg.

8 tipp az irodai zajcsökkentéshez

Zárt terekben a zaj csökkenthető hangelnyelő burkolatok alkalmazásával. Annak megállapításához, hogy milyen burkolatra van szükség, kérjük épületakusztikai szakember segítségét.

Törekedjünk puha anyagok, szőnyegek, függönyök használatára, hiszen ezek sokkal jobban elnyelik a hangokat, mint a sík kemény felületek, mint például a járólap.

A manapság divatos és építészetileg praktikus egyterű irodák esetén a térelválasztó falak, paravánok használata lehet a megoldás.

A belső tér kialakításánál kerüljük az üres, nagy sík falfelületeket (ezek ugyanis a hang visszaverődését elősegítik).

A zajforrásokat, gépeket a munkatársaktól minél messzebb helyezzük el. Ha van megoldás arra, hogy a gépeket, illetve a zajforrást körülvegyük zajcsökkentésre alkalmas anyagokkal, éljünk vele.

Iktassunk be szüneteket, ha zajos környezetben dolgozunk. Sétáljunk egy pár percet a szabadban.

Ahol megengedett, használjunk fülhallgatót és hallgassunk relaxációs zenét. Ez segíti a szervezet regenerálódását, és hatékonyan megoldás a stressztűrésre. Ügyeljünk arra, is, hogy a fülhallgatóban szóló zene se legyen túl hangos, mert az halláskárosodást okozhat.

Szűrjük ki a külső zajokat is az ajtók, ablakok hangszigetelésével – hívta fel a figyelmet a hangszigetelési praktikákra a Knauf Insulation.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen emelkednek a munkavédelmi és munkaügyi bírságok márciustól

A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk

40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk