Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Suzuki-ügy: Filló Pál (MSZP) a Munkaügyi Főfelügyelőséghez fordul

A Munkaügyi Főfelügyelőséghez fordul a Suzuki Zrt. elbocsátott szakszervezeti vezetője miatt Filló Pál, az MSZP országgyűlési képviselője. A politikus ezt pénteken Budapesten sajtótájékoztatón jelentette be.

Bár jogerős bírósági ítélet kötelezi az autógyártó céget a szakszervezeti vezető visszavételére, ő a mai napig nem tudta felvenni a munkát - közölte a kormánypárti politikus. Filló Pál, aki az MSZP munkástagozatának elnöke is, elmondta: a jövő héten az elbocsátott szakszervezeti vezető ügyében meg fogja keresni a Munkaügyi Főfelügyelőséget, és kezdeményezni fogja, vizsgálják ki az ügyet, amennyiben szükséges, szabálysértési eljárást indítsanak a cég ellen.

A szocialista képviselő elmondta: kérdéssel fordult az illetékes miniszterhez a szakszervezeti vezetők védelme ügyében. Hozzátette: Kiss Péter, még munkaügyi miniszterként azt közölte, a szervezkedési jog alkotmányos alapjog, ezt garantálni kell mindenki számára, és különösen fontos, hogy az állam garantálja, hogy ez a jog a munkahelyeken is biztosítva legyen.

Mint ismert, Párma Zsoltot, az Esztergomi Gépkocsigyártók Független Szakszervezetének elnökét 2006. február 6-án rendkívüli felmondással bocsátották el az esztergomi gyárból, miután alkoholt találtak az öltözőszekrényében, ezt követően a gyár szerint a Suzuki jó hírét sértő kijelentést egy televíziós műsorban. Párma Zsolt öltözőszekrényét az ellenőrzés előtt feltörték. A szakszervezeti elnök a munkaügyi pert megnyerte, a bíróság május 22-én jogerősen visszahelyezte állásába. A Suzuki még a jogerős ítélet kihirdetése előtt újabb rendkívüli felmondást küldött Párma Zsoltnak, aki akkor a szakszervezet szerint az előző felmondás érvényessége miatt nem minősült a cég alkalmazottjának.

Filló Pál beszámolt arról, hogy azt javasolják, a kormány növelje a munkaügyi felügyelők létszámát. Véleménye szerint száz fővel kellene emelni a felügyelők létszámát. A kormánypárti képviselő kezdeményezte azt is, hogy 2007 szeptemberében a politikai pártok, az érintett munkáltatók, munkavállalók, civil szervezetek üljenek le egy asztalhoz, hogy konszenzusra jussanak a feketefoglalkoztatás visszaszorításához szükséges intézkedésekről.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk