Megjelent: 17 éve

Egyre kevesebb a szakember az építőiparban

Ha beindulnak az Európai Unió támogatásával finanszírozott projektek, a mostaninál is nehezebb helyzetbe kerülhet a munkaerőhiánnyal küszködő építőipar. Az ágazat vállalatai már ma is nehezen találnak jól képzett szakembereket - írja a Magyar Hírlap.

Az egész országban nehéz kőművest, burkolót, bádogost vagy éppen szerelőt találni -mondta Nagy János, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének igazgatója. Szerinte ha nem sikerül megoldást találni, akkor a jelenleginél is nagyobb nehézségekkel kell szembenéznie az ágazatnak. A következő években indulnak az európai uniós támogatásokból finanszírozott projektek, amelyek jelentős megrendelésekkel látják el az építőipari vállalkozásokat. Nagy János szerint kevés jól képzett fiatal szakmunkás kerül ki az iskolapadból, így lépéseket kellene tenni annak érdekében, hogy az inaktív középkorúak továbbképzés után újra munkához jussanak.

Hasonlóan látja a helyzetet Árvai István, a KÉSZ Közép-európai Építő és Szerelő Kft. PR-igazgatója. Kecskeméti gyáruk két szakiskolával áll szerződésben. A tanulók többsége azonban a képzés után nem marad a cégnél. Sokan más, könnyebb munka után néznek, míg egyesek elmennek feketén dolgozni.

Szakértők szerint a munkaerőpiac igényeihez kellene igazítani a képzést, és nagyobb szerepet kellene kapniuk a vállalatoknak, szakmai szervezeteknek - olvasható a Magyar Hírlapban.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk